Pazar meccsen mentett pontot Szalai a Hoffenheimnek

Szalai Ádám, Hoffenheim
Hoffenheim's Hungarian forward Adam Szalai (L) celebartes after scoring the 4-4 during the German first division Bundesliga football match between FSV Mainz and TSG Hoffenheim in the Opel-Arena in Mainz, central Germany on September 11, 2016. / AFP PHOTO / DANIEL ROLAND
Vágólapra másolva!
A Szalai Ádámot az utolsó félórában bevető Hoffenheim nem hiába nyitott nagy hajrát, három gólos hátrányból egyenlített Mainzban. A 150. Bundesliga-meccsén a 33. gólját szerző magyar válogatott csatár 2014 decembere után lőtt újra bajnoki gólt.

A két csapat közös történelmében gólcsúcsot és 4-4-es döntetlent hozott a Mainz-Hoffenheim mérkőzés a Bundesliga 2. Fordulójának zárómeccsén. Pedig az első félidőben úgy tűnt, hogy az előző idényben éppen csak bent maradó Hoffenheim beleszalad egy kiütéses vereségbe, miután Pablo De Blasis már a 3. percben vezetést szerzett a Mainznak, majd húsz perccel később egy gyönyörű lövéssel meg is duplázta az előnyt.

40 meccs után újra:

Erre jött még Andrés Córdoba szerencsés gólja, akinek gyengécske lövését a 200. Bundesliga-meccsén a kapuban álló Baumann kapus segítette a gólvonal mögé. Sandro Wagner szépítő gólja felcsillantotta a reményt, azonban a török Öztunali a 43. percben visszaállította a háromgólos különbséget.

Ráérzett a cserékre

A második félidőben 25 percig nem mutatta a feltámadás jeleit a Hoffenheim,

a Bundesliga legfiatalabb edzője, Julian Nagelsmann azonban remekül cserélt

a mainzi Gaetan Bussman 57. percben történt kiállítása után. Előbb Mark Uth lőtt két percen belül (a 72. és a 73. percben) két gólt, bő tíz perccel később pedig a 64. percben pályára lépő Szalai szemfülesen csapott le egy labdára, és szinte lemásolta az Eb-n az osztrákok ellen rúgott gólját – estében, külsővel a kapus lábai között gurított a kapuba.

Ez volt Szalai Ádám 150. Bundesliga-meccsén a 33. gólja. A magyar válogatott csatár 2014. december 12. után talált újra a kapuba bajnoki mérkőzésen.