Beválasztották a vívósport halhatatlanjai közé kétszeres olimpiai bajnokunkat

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára
Budapest, 2016. június 16. Szabó Bence, a MOB fotitkára a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a riói olimpia megnyitója előtt 50 nappal tartott sajtótájékoztatóján a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban 2016. június 16-án. Az eddigi eredményeik alapján 153 magyar sportoló vehet részt az olimpián. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívót, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkárát beválasztották a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) által létrehozott sportági Hírességek Csarnokába.

"Szabó Bence egyrészt a két olimpiai aranyérmének köszönheti az elismerést, másrészt a sportvezetőként végzett eredményes munkájának" - mondta a hírről beszámoló mob.hu-nak Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes vívó, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke. Hozzátette: a nemzeti szövetségek, illetve a nemzeti olimpiai bizottságok jelölhetnek, de maga a FIE is javasolhat, és a végrehajtó bizottság dönt.

"Idén a november végi moszkvai kongresszuson iktatják be az új tagokat, köztük Szabó Bencét, aminek nagyon örülünk" - folytatta Kamuti Jenő.

Szabó Bence Forrás: MTI/Kovács Tamás

A FIE 2013-ban hívta életre a Hírességek Csarnokát, melynek több magyar tagja is van:

Bay Béla, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, Kovács Pál, Elek Ilona, Kamuti Jenő, Nagy Tímea és Rejtő Ildikó.

A halhatatlan lehet sportoló (aktív és visszavonult egyaránt), illetve a bővebb vívócsalád tagja (nemzetközi tisztviselő, edző, bíró). A sportolói kandidálásnak szigorú feltételei vannak: legalább egy olimpiai bajnoki cím kell hozzá, vagy két olimpiai ezüst, illetve bronz, vagy három világbajnoki cím, vagy hat világbajnoki érem.

Két olimpián két arany

Szabó Bence - akit a májusban, 82. életévében elhunyt Szőcs Bertalan vívómesterrel együtt jelölt a magyar szövetség a tagságra -

1988-ban, Szöulban a magyar kardválogatottal, majd 1992-ben, Barcelonában egyéniben is olimpiai aranyérmet nyert.

Emellett kétszeres ötkarikás ezüstérmes, a csapattal kétszeres világbajnok, Európa-bajnokságon pedig egyéniben és csapatban is győzött. Aktív sportolói pályafutásának befejezése után volt az UTE elnöke, aztán a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya, 2012 óta pedig a MOB főtitkára, de emellett vívóedzőként is tevékenykedik.

A MOB főtitkára mellett a német Britta Heidemann, a kínai Na Li, az olasz Francesca Bortolozzi és a román Szabó-Orbán Olga (aki Magyarországon él) került be a Hall of Fame-be korábbi sportolóként, valamint a bolgár Velicska Hriszteva, mint a vívócsalád tagja.