Vágólapra másolva!
Bogdán Ádám együttese, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Wigan Athletic menesztette Gary Caldwell vezetőedzőt.

A hússzoros magyar válogatott kapus csapata a Championship 23., utolsó előtti helyén áll. A vezetőség azért döntött a váltás mellett, mert 14 bajnokiján a Wigan mindössze két győzelmet tud felmutatni, öt döntetlen és hét vereség mellett.

A klub elnöke, David Sharpe a klub honlapján elmondta, élete legnehezebb döntését kellett meghoznia. "Az előző szezonban megérdemelten nyertük meg a harmadosztályt.

így a klub hosszútávú érdekeit szem előtt tartva cselekedtem" - mondta a Wigan első embere.

Caldwellt 2015 áprilisában nevezték ki a Wigan edzőjének, nem sokkal azután, hogy felhagyott az aktív játékkal. A 34 éves szakember előzőleg 111 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben, és kapitánya volt a 2013-ban FA Kupa-győztes csapatnak.

Angol lapértesülések szerint a Manbchester United legendája, Ryan Giggs az első számú esélyes a posztra.