Vágólapra másolva!
Csődbe ment a Skonto Riga, Lettország legeredményesebb labdarúgóklubja. A fővárosi csapat már évek óta komoly anyagi nehézségekkel küzdött, de a bíróság csak hétfőn mondta ki jogerősen a klub csődjét.

Az 1991-ben alapított Skonto 15 alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet, de anyagi nehézségei miatt a 2014-es idény előtt már csak külön kérvényre kapott engedélyt az indulásra. A szezon közben az állami adóhatóság felfüggesztette a klub gazdasági tevékenységét, és az együttestől öt pontot levontak.

A 2015-ös bajnokságban még elindulhatott a csapat, amely második lett, ennek ellenére - fokozódó anyagi válsága miatt - a másodosztályba kényszerült, ahol idén nyolcadik lett.