Vágólapra másolva!
Személyes okokra hivatkozva lemondott a szerb U21-es futballválogatott szövetségi edzői posztjáról Tomiszlav Szivics, aki döntésével meglepte a szerb szövetséget is.

„Nehéz szívvel, de emelt fővel távozom a válogatottól, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, az edzőstábomnak és a játékosaimnak is. Köszönöm Slavoljub Muslinnak és Vladimir Petrovicnak a jó együttműködést, szerettem volna segíteni nekik egy Európa-banoki éremmel. Szeretném hangsúlyozni, hogy a döntésemet pusztán személyes okokból hoztam meg" – nyilatkozta Szivics a szerb szövetség hivatalos honlapján.

„Szivics nagyon meglepett bennünket, nem számítottunk ilyen döntésre. Köszönünk neki mindent, reméljük, a jövőbeli munkájában is sikeres lesz" – mondta Goran Bunjevcevic, a szerb szövetség sportigazgatója.

Tomiszlav Szivics Forrás: Facebook/Diósgyőri VTK

Hozzátette, fontos feladat lesz kiválasztani a megfelelő utódot, hiszen a csapat előtt 2017-ben fontos esemény áll.

Szivics 2015-ben vette át a szerb U21-es csapatot, irányításával az együttes az Eb- selejtezőcsoportja második helyén végzett Olaszország mögött, de a másfél hónappal ezelőtti pótselejtezőn túljutott Norvégián (2-0, 0-1). A korosztályos Európa-bajnokságra június 16–30. között Lengyelországban kerül sor, ahol Szerbia ellenfele Portugália, Spanyolország és Macedónia lesz.

Szivicsről két napja azt írta a Nemzeti Sport, hogy esélyes lehet az NB I-ben ötödik helyen álló Mezőkövesd kispadjára, miután az eddigi edző, Pintér Attila a másodosztályú Puskás Akadémiához igazolt.

Szivics korábban három magyar csapatnál is dolgozott, a Kecskeméttel Magyar Kupát nyert (2009-11), majd Pakson (2012-13), legutóbb pedig Diósgyőrben (2013-15) irányított, utóbbi csapatot 2013-14-ben a Magyar Kupában döntőbe vezette, míg a Ligakupát megnyerte a Videoton ellen.