Vágólapra másolva!
Pep Guardiola szerint az Evertontól 4-0-s vereséget elszenvedett Manchester City biztos, hogy már nem nyeri meg idén a Premier League-et.

A bajnokságból még négy hónap van hátra, és a Manchester City mindössze ötödik a tabellán, az éllovas Chelsea-nek tízzel több pontja van. Igaz, a második-harmadik helyen álló Tottenham, Liverpool duótól még mindig csak három pont távolságra van a City.

– válaszolta Guardiola arra a kérdésre, hogy van-e még esélye az aranyéremre a csapatának.

Forrás: DPPI media/Matt West

"Tíz ponttal vezet a Chelsea, ez sok, de a második helyezett csak három ponttal áll jobban nálunk. Meglátjuk, mire mehetünk még idén. Az elmúlt hetekben többször is arról beszéltem a játékosokkal, hogy ne foglalkozzanak a Premier League-táblázattal. Csak a következő meccsre kell koncentrálnunk, és meg kell tennünk mindent a sikerért. Ezek után majd meglátjuk, milyen szintre értünk el, és majd a szezon végén értékelhetjük a teljesítményünket – az edzőét és a játékosokét egyaránt" – fogalmazott a szakember.

A 45 éves katalán edző a futballvilág talán legjobb edzői önéletrajzával érkezett Manchesterbe, hiszen a Barcelonával és a Bayern Münchennel is sikert sikerre halmozott. "Ez azonban semmit nem jelent most" – szögezte le Guardiola, hozzátéve, hogy

nyolc év alatt hét címet szerzett edzőként.

A következő fordulóban a Tottenhamet fogadja a City, és ha nyer, akkor pontszámban utoléri londoni riválisát.