Vágólapra másolva!
Lábközépcsonttörése miatt ebben az idényben várhatóan már nem léphet pályára Gabriel Jesus, a Manchester City brazil válogatott labdarúgója, akit csütörtökön meg is műtöttek.

"Nagyon fontos, hogy teljesen felépüljön. Akkor fog újra játszani, amikor készen áll. Nem tudom, hogy ez az idény végén vagy a következő szezonban jön-e majd el" - mondta Pep Guardiola, a Premier League-ben második helyen álló manchesteriek szakvezetője.

Jesus a manchesteri együttes hétfő esti, Bournemouth elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésén, a 15. percben sérült meg, ezért le kellett cserélni. A keddi vizsgálatok kimutatták, hogy csonttörése van a 19 éves csatárnak.

Jesus Barcelonában kezdi meg a felépülést, amely becslések szerint várhatóan három hónapot vesz majd igénybe.

A hatszoros válogatott játékost télen vásárolta meg a manchesteri klub a brazil Palmeirastól. Angliai bemutatkozása remekül sikerült, öt mérkőzésen három gólt szerzett.