Vágólapra másolva!
Gólrekordot döntött a Manchester City–Monaco Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő kedd este, ráadásul minden arra utal, hogy a visszavágó is eseménydús lesz. Az Atlético megtörte a németországi átkát, letámadta a fiatal Leverkusent, és fél lábbal már negyeddöntős. Visszatekintő.

Két meccs, 14 gól – így folytatódott egy hét szünet után a Bajnokok Ligája. A Manchester City hazai pályán nyert 5-3-ra úgy, hogy a 71. percben még a Monaco vezetett 3-2-re. Az Atlético Madrid 4-2-re verte idegenben a Leverkusent.

Mindkét párharcnak március 15-én, szerdán lesz a visszavágója, de ne szaladjunk annyira előre, ízlelgessük még kicsit a kedd esti ínyencfalatokat. A ManCity–Monaco meccs igazi kétesélyes, nyílt csatát ígért, végül még felül is múlta a várakozásokat.

A Monaco edzője, Leonardo Jardim a támadófoci felkent apostola: a francia bajnokságot úgy vezeti a csapat, hogy a gólkülönbsége is nagyobb szám (+52), mint ahány gólt bármely más csapat lőtt a ligában.

A nagy hírű, a Barcelonát egy hete a talajba döngölő PSG 50 gólnál jár, míg a Monaco 76-nál.

A monacós Sidibe a City-edző Guardiolával Forrás: AFP/Oli Scarff

És persze ott a BL, amelynek csoportkörében a Monaco oda-vissza verte a Tottenhamet, nem csoda, hogy a kissé megtépázott hírnevű Guardiola mester óvatosan nyilatkozott a meccs előtt. Az első félidőben a Monaco szétfutotta az angolokat, Falcao szünet után szerzett átemelős gólja külön videót is megér:

Ezzel vezetett 3-2-re a Monaco, ám ekkor jött a fordulat: az utolsó húsz perc a ManCityé volt, három gólt is berámolt a hatalmas rohanásban látványosan elfáradó ellenfelének, ezzel majdhogynem megnyugtató előnyt szerzett a visszavágóra. Bár egy nyolcgólos meccs után túlzás bármit is megnyugtatónak nevezni.

Falcao kap egy fekete pontot a kihagyott büntetője miatt, a mindössze 18 éves Kylian Mbappe viszont egy pirosat, mert először kezdett BL-meccsen, és mindjárt gólt is szerzett, ráadásul az egyenes kiesés szakasz legfiatalabb gólszerzője lett.

Falcao azért így is lőtt kettőt – éppen annyit, mint korábban a City városi riválisánál, a Unitednél 15 meccs alatt. És az megvolt, hogy még soha, egyetlen kieséses BL-párharc odavágója sem hozott ennyi gólt?

„Hihetetlen csapattal játszottunk ma, és boldog vagyok, mert még életben vagyunk. Hat-hét emberrel támadtak, minőségi játékosokkal. Nagyon rég nem láttam ilyen csapatot” – nyilatkozta Guardiola, aki elismerte, hogy Falcao kihagyott büntetője fordulópont volt, amellyel 3-1-re elhúzhattak volna a vendégek. A katalán edző Monacóban is mindenáron gólt, gólokat akar a csapatától, ami alapján már előre dörzsölhetjük a tenyerünket a visszavágóra.

Mindkét edző kiemelte, hogy a szurkolók mennyire élvezték a meccset, Jardim pedig hozzátette: „A különbség a csapatok hibái számában valószínűleg a játékosok életkora közti különbségből adódik.”

Simeone még nem ünnepel

A tavalyi döntős Atlético Madrid Leverkusenben is nyert, a németek végig csak kapaszkodtak az eredmény után.

A négy Atleti-gólból „csak” egyet vállalt Antoine Griezmann, így is ő lett a klub történetének legeredményesebb BEK/BL-gólszerzője Luis Aragonest megelőzve (13-12).

Csapatszinten is örülhet az Atlético, a négy rúgott góllal sokat javított az eddig igen gyatra kapura lövés/gól mutatóján:

A BL-nyolcaddöntősök hatékonysági mutatói Forrás: Origo

De mit mond egy kétgólos hazai vereség után Roger Schmidt edző? A második félidőt emelte ki, amikor már képesek voltak válaszcsapásokra is, és azt a pillanatot, amikor 3-3-ra egyenlíthettek volna (1-3-ról).

– tette hozzá Schmidt. Az edző beszélt a fiatal játékosairól is – a kezdőben volt a 17 éves Kai Havertz is –, dicsérte, hogy vissza tudtak jönni a meccsbe, és úriemberként azt mondta, „igazságtalan lenne az Atléticóval szemben, ha erre fognánk a vereséget”.

Spanyol részről Diego Simeone mester tovább dolgozna a csapata védelmén, és óvatosságra int a visszavágó előtt, mert „a Leverkusennek nincs veszítenivalója”. Simeone Griezmann ékpárját, Kevin Gameirót is dicsérte, aki

A Leverkusen többet birtokolta a labdát (59%), és többet is kísérletezett kapura lövéssel (14-10), de pontatlanabb volt, és kevesebbet is futott. Ezért is szakadhatott meg az Atlético hárommeccses németországi vesztes szériája. Ellenben a Leverkusen alighanem ezúttal sem jut túl a nyolcaddöntőn, ahogy az eddigi négy kísérletből egyszer sem.

Az Atlético–Leverkusen, valamint a Monaco–ManCity visszavágót egyaránt március 15-én, szerdán rendezik majd. Szerdán a Juventus–Porto és a Leicester City–Sevilla nyolcaddöntőket rendezik, ezzel teljes lesz a párharcok első köre.