Oliver Kahn, a Bayern München labdarúgócsapatának kapusa nyilvánosan kér bocsánatot attól az orvostól, akivel szemben "helytelenül" viselkedett a március 7-ei, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt követő doppingvizsgálaton.

"Sajnálom, nem voltam rendben, és szeretnék bocsánatot kérni a doktortól" - mondta Kahn, akit Lúcióval együtt jelöltek ki vizsgálatra a 2-1-re megnyert, továbbjutást érő mérkőzés után.
Az ügyet az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága csütörtökön tárgyalja. Markus Hörwick, a müncheni klub sajtószóvivője korábban úgy nyilatkozott, hogy a véletlenszerű sorsolás egymásután negyedik alkalommal jelölte ki egyik mintaadóként Kahnt a bajorok BL-meccse után.
Bár hivatalosan senki sem jelezte, pontosan mi történt a kontrolon, Kahn és Lúcio a gyanú szerint inzultálta az orvost, aki éppen akkor nem tartózkodott a helyiségben, amikor a kapus kétórás várakozást követően mintát produkált.
A Bayern aggódhat, mert könnyen előfordulhat, hogy Kahnt és Lúciót eltiltják az AC Milan elleni negyeddöntőről.
(MTI)
A tavalyi döntő lúzere nyerte meg a BL-t a Bayernnek
Amíg tavaly átkozták a Bayern München szurkolói Arjen Robbent, ezúttal imába foglalhatják a nevét, miután a holland szélső góllal és gólpasszal segítette BL-győzelemhez ...
A tavalyi döntő lúzere nyerte meg a BL-t a Bayernnek
Amíg tavaly átkozták a Bayern München szurkolói Arjen Robbent, ezúttal imába foglalhatják a nevét, miután a holland szélső góllal és gólpasszal segítette BL-győzelemhez ...
A tavalyi döntő lúzere nyerte meg a BL-t a Bayernnek
Amíg tavaly átkozták a Bayern München szurkolói Arjen Robbent, ezúttal imába foglalhatják a nevét, miután a holland szélső góllal és gólpasszal segítette BL-győzelemhez ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.