Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta Oliver Kahnt, a Bayern München kapusát, mert helytelenül viselkedett a március 7-i, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt követő doppingvizsgálaton. A hálóőr így nem játszhat az AC Milan elleni negyeddöntő első felvonásán, április 3-án, Milánóban.
Kahnnak 12 339 euró pénzbüntetést is be kell fizetnie. Csapattársát, Lúciót, aki szintén ott volt a botrányba fulladt ellenőrzésen, nem tiltották el: a brazil légiós megúszta 6 171 eurós bírsággal.
A Bayern München jelezte, hogy fellebbez az eltiltás ellen: "Reméljük, akárcsak Mark van Bommel esetében, az UEFA ezúttal is megfelelő megoldásra jut." A holland válogatott futballistát a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján kiállították, amiért először két találkozóra szóló büntetést kapott, s ezt végül egyre csökkentette az európai szövetség.
Bár hivatalosan senki sem jelezte, pontosan mi történt a kontrollon, Kahn és Lúcio a gyanú szerint inzultálta az orvost, aki éppen akkor nem tartózkodott a helyiségben, amikor a kapus kétórás várakozást követően mintát produkált. Kahn később bocsánatot kért viselkedéséért.
Erre varrjál gombot, Pep!
A szurkolóktól halálos fenyegetéseket kapott, a sztárjátékos meg akarta verni, kőkemény stílusát olyannyira nem tudták tolerálni, hogy a BL-győzelem dacára is ...
Erre varrjál gombot, Pep!
A szurkolóktól halálos fenyegetéseket kapott, a sztárjátékos meg akarta verni, kőkemény stílusát olyannyira nem tudták tolerálni, hogy a BL-győzelem dacára is ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.