A magyar bajnok MTK Budapest a második körben a török Fenerbahcéval találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Rendeljen online!
Az európai szövetség (UEFA) nyoni székhelyén tartott keddi sorsoláson az is kiderült, hogy az MTK idegenben lép először pályára. A párharc első találkozójára július 29-én vagy 30-án, a visszavágóra pedig augusztus 5-én vagy 6-án kerül sor.
A sorsolás semmiképp nevezhető szerencsésnek az MTK számára, hiszen a Fenerbahce az előző szezonban a Bajnokok Ligája negyeddöntőéig menetelt, ahol végül a későbbi döntős Chelsea állította meg, de az első mérkőzésen 2-1-re a londoni sztárcsapatot is legyőzte az isztambuli együttes.
A bajnokságban ezüstérmes Fener az Eb-n elődöntőig jutó török válogatott több játékosát (Volkan, Ügür, Aurelio, Metin, Semih Sentürk, Kazim Kazim) is a soraiban tudja, de ott játszik a brazil világbajnok Roberto Carlos, a szerb Kezman és a ghánai Appiah is. A csapat irányítását a hírek szerint rövidesen az Európa-bajnok spanyolok szövetségi kapitánya, Luis Aragonés veszi át. Az 1907-ben alapított egyesület egyértelműen Törökország egyik meghatározó csapata, története során 17-szer nyert bajnokságot és négyszer Török Kupát.
Garami József, az MTK vezetőedzője szerint a legnehezebb ellenfelet kapták, ugyanakkor úgy véli, pozitívuma is van a sorsolásnak. "Egyrészt világsztárok jönnek Budapestre, másrészt fiatal csapatom 40-50 ezer néző előtt játszhat idegenben, ez nagy tapasztalatszerzési lehetőség. Kíváncsi vagyok, mire lesznek képesek játékosaink."
A budapesti kék-fehérek az 1999/2000-es UEFA-kupában már játszottak a Fenerbahcéval, a Hungária körúton csak 0-0-t értek el, de a törökországi meccsen mégis sikerült kivívni a továbbjutást egy élményszámba menő 2-0-s diadallal, a gólokat Kenesei Krisztián szerezte.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?