Nagy lehetőség előtt áll a Debrecen labdarúgócsapata, amely szerdán az idegenben aratott 1-0-s sikere után fogadja az észt Levadia Tallinnt, a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján. Továbbjutás esetén minimum 2,1 millió euróval (556,5 millió forint) gazdagodik a klub.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
"Sok fontos találkozónk van egy szezon során, én mindig azt mondom, hogy egyre inkább nő a tét" - nyilatkozta Herczeg András klubmenedzser. "Ez a szerdai összecsapás tényleg kiemelt jelentőségű a csapat életében. Anyagilag és a presztízst tekintve is. Azon vagyunk, hogy az első mérkőzésen elért eredményt ki tudjuk használni és hazai közönség előtt szeretnénk győzelemmel továbbjutni. Hatalmas az érdeklődés a meccs iránt. Én azt szeretném, ha a lefújáskor boldog debreceni szurkolókkal lenne tele a stadion."
Amennyiben a DVSC-TEVA továbbjut, akkor legrosszabb esetben 2,1 millió euróval (556,5 millió forint) gazdagodik a klub, ennyi jár azoknak a csapatoknak, amelyek nem jutnak a negyedik körből a BL csoportküzdelmeibe - igaz, ezt követően még négy Európa Liga-találkozó biztosan vár a hajdúságiakra. Ellenkező esetben, azaz a hőn áhított BL-csoportkör elérésével 7,1 (1,9 milliárd forint) millió euróval számolhat az egyesület.
Herczeg az első mérkőzésen is látott kemény összecsapásra számít. "Kellemetlen ütközős, verekedős stílusuk van. Ezt erőltették ellenünk is az odavágón. Nagyon fontos, hogy inkább a mi akaratunk érvényesüljön. A tallinni összecsapás második félidejében ez sikerült, mert mi irányítottuk a játékot, sokat volt nálunk a labda. Gyors támadójátékunk nyerő lehet. Mi offenzívan fogunk fellépni, de lesz a pályán egy másik együttes is, így nem biztos, hogy könnyű dolgunk lesz a harcos észtekkel szemben."
A 20 órakor kezdődő mérkőzésen nem léphet pályára az első találkozó hőse, a győztes gólt szerző Leandro, mivel sárga lapjai miatt a lelátóra kényszerül, mellette Máté Péter sérülés miatt harcképtelen. Szinte biztos, hogy teltház lesz az Oláh Gábor utcai stadionban, hiszen a hírek szerint már csak az első három sorba lehet jegyet kapni.
A program:
kedd, bajnokok ága:
Sivasspor (török) - RSC Anderlecht (belga) 20 ó (az első mérkőzésen: 0-5)
Maccabi Haifa (izraeli) - FK Aktobe (kazah) 19.50 ó (0-0)
Nem bajnokok ága:
Dinamo Zagreb (horvát) - FC Salzburg (osztrák) 20.15 ó (1-1)
Panathinaikosz (görög) - Sparta Praha (cseh) 20.45 ó (1-3)
Twente Enschede (holland) - Sporting Lisboa (portugál) 20.45 ó (0-0)
szerda, bajnokok ága:
BATE Boriszov (fehérorosz) - FK Ventspils (lett) 18 ó (0-1)
Levszki Szófia (bolgár) - FK Baku (azeri) 19.30 ó (0-0)
DVSC-TEVA - Levadia Tallin (észt) 20 ó (1-0)
Slavia Praha (cseh) - Sheriff Tiraspol (moldovai) 20 ó (0-0)
NK Maribor (szlovén) - FC Zürich (svájci) 20.15 ó (3-2)
Partizan Beograd (szerb) - APOEL Nicosia (ciprusi) 20.45 ó (0-2)
Olimpiakosz Pireusz (görög) - Slovan Bratislava (szlovák) 20.45 ó (2-0)
Stabaek IF (norvég) - FC Köbenhavn (dán) 20.45 ó (1-3)
Nem bajnokok ága:
Dinamo Moszkva (orosz) - Celtic Glasgow (skót) 18 ó (1-0)
FC Timisoara (román) - Sahtar Donyeck (ukrán) 19 ó (2-2)
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.