Az Olympique Lyon elleni idegenbeli találkozóval véget ért a DVSC-TEVA Bajnokok Ligája-szereplése. Bár a pontszerzés nem jött össze, a magyar csapat a lehetőségeihez képest megfelelően teljesített a sorozatban. Bartha Csaba sportigazgató szerint lesz olyan kulcsjátékos, aki távozik a klubtól, a BL-ben szerzett pénzt pedig elsősorban egy utánpótlásközpont létrehozására fogják fordítani.

Varga Józsefet a Loki-iskola nevelte ki
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Bár nagyon sokan bíztak benne, hogy a Debrecen képes lesz a bravúrra, az már a sorsoláskor nyilvánvaló volt, hogy a pontszerzés is hatalmas szenzáció lenne a magyar csapattól. A Loki ugyanis csupa olyan ellenfelet kapott, amelynek költségvetése és lehetőségei össze sem hasonlítók a magyar bajnokcsapatéval. Ehhez képest a DVSC viszonylag jól helytállt, a Fiorentina és a Liverpool elleni hazai találkozón közel is volt a döntetlenhez, ráadásul - főleg a firenzeiek ellen - kifejezetten közönségszórakoztató, gólzáporos mérkőzéseket játszott.
"Óriási lehetőség volt a Bajnokok Ligája egy olyan kis klub számára, mint a Loki. A Levszki elleni győzelem után azt mondtuk, számunkra a csoportkör a tanulás szezonja lesz, és vérmes reményeket nem fűzünk a továbbjutáshoz. A sorsolás után Magyarországon mindenki azt jósolta, hogy a Lyon és a Liverpool a két nagy favorit, és a Debrecen talán versenyben lehet majd a Fiorentinával a harmadik helyért, erre fel a firenzeiek 15 ponttal megnyerték a csoportot, az angolok pedig nem jutottak tovább" - értékelt az [origo]-nak Bartha Csaba, a DVSC sportigazgatója.
A Debrecen volt az E csoport egyetlen bajnoka
A BL-be jutáshoz persze kellett a selejtezőrendszer átszervezése is: az idén bevezetett szisztéma alapján a legerősebb országokból érkező csapatokat elkerülte a Debrecen, de még így is nála magasabban jegyzett csapatokat kellett búcsúztatnia. Bartha Csaba nem csak sportigazgatóként, hanem szurkolóként is örül az UEFA változtatásának: "Mindenképp jót tesz a sportág népszerűségének, hiszen maradt elég sztárcsapat, de újabb együttesek is csatlakozhattak. S nem szabad elfelejteni, hogy ez azért mégis csak a bajnokok sorozata, és az E csoportban csak a Debrecen volt aranyérmes hazája bajnokságában. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a topligák 4-5. vagy akár 10. helyezettjei is nagyobb játékerőt képviselnek."

Szélesi - Bodnárhoz hasonlóan - csak jövő nyárig írt alá a Lokihoz
A Debrecenhez hasonlóan a bajnoki ágról főtáblára került csapatok közül csak a görög Olimpiakosz kerülte el az utolsó helyet a csoportjában: az FC Zürich, a Maccabi Haifa és az APOEL Nicosia negyedik lett, az izraeliek pedig a Lokihoz hasonlóan pontot sem szereztek, sőt gólt sem tudtak rúgni. "A selejtezőből érkező csapatok ezek szerint tényleg gyengébbek, ami nem csoda, ha összehasonlítjuk a klubok költségvetését. A Debrecen éves büdzséje nagyjából egy sztárfocista fizetését teszi ki" - fűzte hozzá Bartha.
A Bajnokok Ligája történetében a jelenlegi idény előtt hét olyan együttes volt, amely pontszerzés nélkül fejezte be a csoportküzdelmeket. A sort az 1. FC Kosice nyitotta még az 1995-96-os idényben, és később így járt még a Fenerbahce (2001-02), a Szpartak Moszkva (2002-03), az Anderlecht (2004-05), a Rapid Wien (2005-2006), a Levszki Szófia (2006-07) és a Dinamo Kijev (2007-08) is. "Büszkének kell lenni, hogy egyáltalán éles meccset játszhattunk ezekkel a csapatokkal. Már az is nagy dolog, ha az ember turistaként eljut Firenzébe, Lyonba vagy Liverpoolba, a DVSC pedig BL-tétmérkőzést játszhatott ilyen nagyszerű helyszíneken" - mondta Bartha.
A BL-bevételből utánpótlásközpont is épülhet
A tapasztalat mellett fontos kérdés az is, hogy mit kezd a Debrecen a BL-szerepléssel gyűjtött pénzzel. A Debrecen 7,1 millió eurót (1,9 milliárd forint) kap az UEFA-tól - és ehhez jön még hozzá például a jegybevétel. Bartha szerint a pénz egy részét biztosan az utánpótlásra költik, de semmiképpen nem drága futballistákra: "A DVSC tavasszal szeretné elkezdeni az utánpótláscentrum létrehozását, amelyben a Debreceni Egyetem és a város segítségére is számít. Egy biztos, nem sztárjátékosok vásárlására fog elmenni a pénz, nem várható olyanok érkezése, akik a fizetési sapkát felborítják".
A sorozat történetében rengeteg olyan csapat volt, amely nem tudott élni a BL adta anyagi lehetőséggel: a Ferencvárostól kezdve a szlovén Mariboron és a szlovák 1. FC Kosicén, Artmedia Petrzalkán keresztül egészen a Levszki Szófiáig. A bolgárok a 2006-07-es idényben a DVSC-hez hasonlóan pont nélkül végeztek csoportjukban, hasonlóan nehéz ellenfelekkel szemben. Bulgáriában ezzel együtt is egyeduralkodók maradtak, a következő három idényből kettőben is bajnok lett a csapat, de a BL-ben egyszer sem tudott bejutni a csoportkörbe, pedig nem voltak erős ellenfelei: 2007-ben a finn Tampere United, 2008-ban a fehérorosz BATE Boriszov verte ki a Levszkit, idén pedig a DVSC búcsúztatta. Bár az Európa Liga csoportkörébe így is bejutottak a szófiaiak, de ebben sem volt sok köszönet, ott ugyanis öt forduló után pont és rúgott gól nélkül állnak.
"Rudolf helytállna a Fiorentinában"
A DVSC az elmúlt években azt a játékospolitikát folytatta, hogy évről évre magyar szinten jó pénzért értékesítette legjobbjait külföldre, akiket vagy a magyar mezőnyből, vagy a nemzetközi futball alacsonyabb osztályaiból pótolt. Ez működött, és ahhoz maximálisan elég volt, hogy itthon egyeduralkodó legyen a csapat. Idén az európai porondon is összejött a bravúr.
Az előrelépéshez szükség lehet arra, hogy a Loki ne adja el legjobbjait, hanem tovább erősítsen, azaz a legpiacképesebb játékosai, Szélesi Zoltán, Rudolf Gergely, Bodnár László vagy Vukasin Poleksic ne igazoljanak el. Bodnár és Szélesi ingyen érkezett a nyáron, Rudolfért, valamint Polekszicsért sem fizetett a klub, de túl nagy pénzt sem remélhetne értük: Rudolfot például a transfermarkt.de internetes portál mindössze 750 ezer euróra taksálja. A klubrekord a Dzsudzsákért kapott kétmillió euró.

Rudolf két gólt lőtt a BL-ben
"Ha megnézzük, a Lyon hasonlóan működik, mint a Loki, csak nagyban. A legutóbbi átigazolási szezonban több 10 millió euróért adta el a kulcsjátékosait, majd jól sáfárkodva vett újakat, akik megfelelően pótolták a régieket. A franciáknál az utánpótlás-nevelés is olyan magas szintű, hogy a legutóbbi években szinte verhetetlen a Ligue 1-ben" - mondta a sportigazgató, aki szerint 750 ezer euró is óriási pénz - de csak Magyarországon: "Összehasonlítva a Lyonnal viszont kevés, a franciák 70 millió euróért vettek játékosokat legutóbb, Rudolf ehhez képest alulértékelt futballista. Szerintem megüti azt a szintet, mint a BL-csoportkörös ellenfeleink játékosai. Ha nem ér is annyit, mint egy Gilardino vagy Mutu, de jó eséllyel helytállna a Fiorentinában."
A cél legalább a középmezőny
A sportigazgató hozzátette, a játékospolitikában nem lesz nagy változás, a Debrecen ezúttal is megválhat néhány értékesebb játékosától: "Nem tehetjük meg, hogy mindenkit ideláncolunk. Az azonban biztos, hogy például a Poleksic, Rudolf, Varga triót nem adhatjuk el egy időben. Rudolf esetében felmerült a szurkolók részéről, hogy miért nem marad legalább nyárig, nos, én azt gondolom, ha jó ajánlatot kap, akkor nem állhatunk az útjába, hiába köti szerződés hozzánk. Ha szakmailag előreléphet, és a sokszorosát keresheti mostani fizetésének, és mégsem engedi el a klub, az számára motivációs veszteség lenne, és a teljesítményére sem lenne jó hatással."
Dzsudzsák esete jól mutatja, hogy a megfelelő utánpótlásképzés lehet a Debrecen további sikereinek kulcsa, és ebből a szempontból a Loki egyáltalán nem áll rosszul. Az idény nagy felfedezettje, a középpályás Varga József is saját nevelésű futballista, és ha sikerül évről évre egy-két hasonló képességű futballisták kinevelni a klubnál, az mindenképpen közelebb hozná az egyesületet ahhoz, hogy felzárkózzon az európai középmezőnyhöz. "Immáron a magyar bajnokságban is több a Loki riválisa, hat csapat is aranyéremre pályázik. Reméljük, az idei BL-szereplés nem csak egy felvillanás volt, szeretnénk közelebb kerülni Európa középmezőnyének vagy inkább a mezőny felső harmadának a legaljához" - mondta Bartha.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?