A gyenge első félidei teljesítmény után ezúttal is előkerült az angol médiában "hajszárítónak" nevezett pedagógiai módszer, ezúttal azonban Sir Alex Ferguson helyett a második félidőben két gól szerző Wayne Rooney tartott emelt hangú fejmosást a játékostársainak. Ferguson szerint katalógust lehetne írni a hibáikból, az olaszok pedig azt írják, az Old Traffordon továbbjutni lehetetlen küldetés lesz.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Kedd este a San Siróban félidőben 1-1-re állt a Milan és a Manchester United, amely azonban csak a házigazdák lezserségének köszönhette, hogy nem került ledolgozhatatlan hátrányba.
"Három, négy góllal is vezethetett volna a szünetben a Milan" - ismerte el a meccs után Ferguson. "Peches gólt kaptunk, ami 15-20 percre visszavetett bennünket. Katalógust lehetne írni a hibák tömkelegéből, amit ebben az időszakban elkövettünk. Az az igazság, hogy egyáltalán nem érdemeltük meg, hogy a félidőben döntetlenre álljunk. De kiegyenlítettünk, a második félidőben pedig fantasztikusan játszottunk."
A hibázók közül a skót edző csak a fiatal jobbhátvédre, Rafaelre tért ki külön, de ezt a megrovást is az elismerés köntösébe öltöztette. "Azért játszattam Rafaelt, mert úgy gondolom, nagy jövő áll előtte, és az csak jót tesz a fejlődésének, ha olyan nagy csapatok ellen futballozhat, amilyen a Milan. Ronaldinhóval szemben pedig azt is megtanulja, hogy milyen is az igazán kemény játék. Volt néhány hibája, de a következő szezonban ezeket már nem fogja elkövetni."
Az United feltámadása leginkább Wayne Rooney-nak volt köszönhető. A csatár két gólt fejelt a szünet után és végig nagyon veszélyesen játszott, ráadásul nagy része volt abban is, hogy az öltözőben sikerült rendezni a manchesteri sorokat.

Ferguson "hajszárító" néven elhíresült módszerét - azaz hogy az edző közelről leordítja a sokat hibázó játékosok fejét - a hírek szerint most Rooney vetette be. Már a pályán is látszott, hogy egyszer-kétszer keményen odaszól Darren Fletchernek és Naninak, a szünetben pedig saját bevallása szerint már egyáltalán nem fogta vissza magát.
"Nagyon csalódott voltam egy csomó dolog miatt, amit az első félidőben műveltünk" - mondta a meccs után. "Voltak néhányan, akik nem úgy játszottak, ahogy az elvárható lenne, és azt akartam, hogy tudják, mit gondolok erről. Sikerült levonnunk a tanulságokat, és végül megnyertük a meccset, aminek rendkívül örülök. Rosszul kezdtünk, de aztán feljavult a játékunk, és teljesen megérdemelten nyertünk. A Milan második gólja miatt csalódott vagyok, mert abban az időszakban mi irányítottuk a meccset, de a San Siróban a 3-2 is kiváló eredmény."
Rooney esetében Ferguson sem maradt adós a dicsérettel: "Rooney a második félidőben hozta a mostanában megszokott fantasztikus formáját. A második félidőben ellenállhatatlanul játszott, nem tudtak vele mit kezdeni a milánóiak. Lenyűgöző volt! Egyértelműen helye van most a világ legjobb játékosai között."
Ferguson később meg is indokolta ezt a kijelentését: "Az idei szezonban, különösen az elmúlt két hónapban rengeteget fejlődött a játéka, sokkal magabiztosabb lett. Korábban is megvoltak azok a képességei, amelyek a legjobbaknak is, csak a góllövésben kellett fejlődnie, ami sikerült is neki. Most 25 gólnál jár az idényben, de ha így folytatja, akkor harmincnál is több találattal zárhatja a szezont."
A Milan az első félidőben eldönthette volna a meccset, ha csak helyzetei egy részét berúgja. Erről beszélt David Beckham is, aki 2003-as távozása óta először játszott a Manchester United ellen. "A tanulság az, hogy, ha egy olyan csapat ellen játszol, mint a Manchester United, akkor bizony be kell rúgni a helyzeteket" - jegyezte meg.

A milánói székhelyű olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport újságírója szerint egy United-kaliberű csapat ellen "csak a szív nem elég" a győzelemhez. A lap egyetért a Leonardo által alkalmazott 4-3-3-as felállással, és azzal, hogy a védelemben Bonera kezdett Abate helyén. Az újság szerint kezdetben minden jól is alakult, Ronaldinho tarthatatlan volt, a Milan védelme pedig nem engedte 20 méternél közelebb a hazaiak kapujához az angol támadókat. Rooney gólja azonban megtörte a piros-feketéket, és onnantól az történt a pályán, amit a Manchester és Rooney akart. A végén Seedorf gólja már csak az olasz drukkerek csalódottságát tudta enyhíteni. A lap végül megállapítja "az Old Traffordon nyerni és továbbjutni szinte lehetetlen küldetés".
A Milan edzője, Leonardo viszont továbbra is hisz a csapatában: "Nem hibáztatom a fiúkat. A Manchester első gólja nagyon szerencsés volt, de 1-3 után megmutattuk, hogy milyen erősek vagyunk, és hogy van tartása a csapatnak. Még koránt sincs lefutva a párharc, és jót tett nekünk lelkileg, hogy tudtunk rúgni még egy gólt a mérkőzés végén. Továbbra is erősek és elszántak vagyunk. Csak ismételni tudom: nincs még vége."
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?