José Mourinho jelenlegi csapatával legyőzte egykori klubját, az Inter ugyanis 2-1-re verte a Chelsea-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az olasz bajnok Diego Milito góljával már a harmadik percben előnybe került, de a bekapott gól után aktívabb Chelsea a második félidő elején Salomon Kalou révén egyenlíteni tudott. Az utolsó szó azonban az Interé volt, amely taktikusabban játszott, és szinte tökéletesen védekezett, így egygólos előnnyel készülhet a londoni visszavágóra.

Diego Milito könnyen becsapta Terryt az első gólnál
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Internazionale (olasz) - Chelsea (angol) 2-1 (1-0)
Milánó, San Siro
v.: Mejuto González (spanyol)
Inter: Júlio César - Maicon, Samuel, Lúcio, J. Zanetti - Stankovic (Muntari, 84.), Cambiasso, Thiago Motta (Balotelli, 58.) - Sneijder - Eto'o (Pandev, 68.), D. Milito.
Chelsea: Cech (Hilário, 62.) - Ivanovic, R. Carvalho, Terry, Malouda - Ballack, Mikel, Lampard - Anelka, S. Kalou (Sturridge, 78.) - Drogba.
gól: D. Milito (3.), Cambiasso (55.), illetve S. Kalou (51.)
Régi ismerősök találkoztak a San Siróban, hiszen José Mourinho azzal a klubbal került szembe, amelyet ő tett bajnokká ötven év után, Carlo Ancelotti pedig abba a városba látogatott, amelynek piros-fekete klubjával BL-t, bajnokságot, olasz kupát, klubvébét és európai Szuperkupát is nyert.
Mindkét edzőnek balhátvéd után kellett néznie, és mindketten kényszermegoldást alkalmaztak, Mourinho a jobblábas Javier Zanetti vezényelte a hátvédsorba, Ancelotti pedig Maloudát tette egy sorral hátrébb.
Az olasz játékos nélkül felálló Inter lemásolta a Milan Manchester United elleni kezdését, a 3. percben már ünnepelt a San Siro népe: Thiago Motta passza elakadt Eto'óban, aki továbbtette a labdát Diego Militónak, az argentin csatár pedig előbb kicselezte Terryt, majd jobbal a rövid sarokba lőtt (1-0). Az első Chelsea-lehetőség Anelka nevéhez fűződött, a francia lövése nem sokkal kerülte el a jobb sarkot. Kalou már a kaput is eltalálta, de a középre tartó labdát könnyen fogta Júlio César.
A 15. percben Drogba foghatta a fejét, 30 méteres szabadrúgása iszonyatos erővel találta el a keresztlécet, ezt megúszta az Inter. Nem zuhant össze a góltól a Chelsea, ezt bizonyítandó Ballack is megkínálta egy kellemes lökettel Júlio Césart, de a kapust az sem zavarta meg, hogy a labda az egyik védőn megpattant. Az első félidő közepén Milito próbált meg eljátszani egy tizenegyest, amikor feldobta magát Ricardo Carvalho mellett, de a spanyol bíró nem ette meg a mutatványt, és sárga lappal büntette az argentint.
A Chelsea jóval többet birtokolta a labdát, de a területeket jól lezáró olaszok miatt ebből nem profitáltak a vendégek, az Inter viszont egy-két gyors támadással folytatta az angolok riogatását, az egyik ilyen végén Sneijder tökéletes labdát tálalt Eto'o elé, aki ugyan elszakadt Terrytől, de a ballal a jobb lábát találta el, és nem volt olyan szerencséje, mint Scholesnak a Milan ellen.
A meccs összefoglalója:
A 44. percben Sneijder mutatta meg mindenkinek, hogy nincs híján önbizalomnak, 35 méterről lőtt el egy szabarúgást felejthető módon, aztán a hosszabbításban Kalou tört kapura, majd a lövés pillanatában hasravágta magát, Mejuto González megint nem ítélt büntetőt, pedig Samuelnek köze lehetett ahhoz, hogy Kalou közelebbi kapcsolatba került a gyeppel, bár az is igaz, az elefántcsontparti dobta magát.
A Chelsea az első félidőben is főleg a távoli lövésekben bízott, és a második félidő elején kiderült, nem tették rosszul a londoniak, hogy mindenhonnan tüzeltek, Kalou 25 méteres, jobb belső csűddel elcsavart labdájára ugyanis kissé lassan reagált Júlio César, vagyis egyenlítettek a vendégek (1-1). Nem sokáig tartott a Chelsea-drukkerek öröme, négy perccel Kalou gólja után ugyanis jött az Inter válasza, Sneijder beadását Carvalho Cambiasso elé fejelte, az argentin középpályás első lövése Ivanovicban még elakadt, a második balos löket viszont a bal alsóba vágódott (2-1).

Júlio César és Kalou ismerkedik
Mourinho nem óvatoskodott, egyértelmű volt a szándéka, minél nagyobb előnyt kell kiharcolni, be is hozta Balotellit Thiago Motta helyére, Ancelottinak viszont kényszerűségből kellett cserélnie, Cech meghúzta a vádliját, a hordágyon levitt kapust Hilário váltotta. A 65. percben Júlio César jóvátette hibáját, Anelka beadása után Lampard estében lőtt, a vasárnap éjjeli autóbalesetet kisebb arcsérülésekkel megúszó brazil kapus pedig nagyot védett.
Az utolsó húsz percben az Inter visszahúzódott a saját térfelére, a Chelsea viszont teljesen tanácstalan volt támadásban, Anelka túlságosan hátravontan játszott, Lampard szürke volt, Drogbát pedig levette az óriásit játszó Lúcio. A 92. percben egy szöglet formájában adódott még egy egyenlítési lehetősége a Chelsea-nek, de Carvalho csúsztatása után Ballack elcsúszott, és a lelátóra bikázta a labdát, így az Inter egygólos előnnyel utazhat a londoni visszavágóra.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.