A csütörtöki röntgenvizsgálat megerősítette, Puyol belépőjénél eltört Cesc Fabregas szárkapocscsontja, az Arsenal középpályása ennek ellenére ki tudott egyenlíteni a Barcelona elleni BL-negyeddöntő londoni mérkőzésén. Pep Guardiola szerint, amióta ő a vezetőedző a Barcelonánál, az eddigi legjobb első félidőt produkálta a csapata, Arséne Wenger pedig a "buta gólok" miatt mérgelődött. Az Inter edzője, José Mourinho kemény visszavágóra számít Moszkvában, és a CSZKA-nál is úgy készülnek, hogy megfordítják a párharcot.

Káprázatos mérkőzést játszott egymással Londonban az Arsenal és a Barcelona a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásában. A katalánok már 2-0-ra is vezettek, de meccs végén az Arsenal visszahozta a veszni látszó reményeket, és kiegyenlített. A második londoni gólt Cesc Fabregas szerezte büntetőből, noha éppen előtte kapta azt a rúgást Puyoltól, ami miatt az egész szezonja, illetve a vb-szereplése is veszélybe kerülhet.
"Elég rosszul néz ki a lábam, úgy érzem, eltört a szárkapocscsontom, de ennél pontosabbat csak a csütörtöki orvosi vizsgálat után lehet mondani" - nyilatkozta szerdán a BBC-nek Fabregas, aki a tizenegyes értékesítése után - több cseréje nem lévén az Arsenalnak - még közel tíz percet töltött a pályán. "Amikor a büntetőt elvégeztem, még erősnek éreztem magam, de miután megfogtam a labdát, már sétálni is alig bírtam" - mondta a barcelonai nevelésű középpályás.
Csütörtök délután aztán kiderült, félelmei nem voltak alaptalanok: a röntgenvizsgálat kiderítette, valóban eltört a szárkapocscsontja, így minimum hat hetet ki kell hagynia. Ez azt jelenti, a bajnokságban már nem léphet pályára, a júniusi világbajnokságon azonban ott lehet.
Fabregas a világ legjobb csapatának nevezte a katalánokat. "Szinte lehetetlen tőlük elvenni a labdát, ugyanakkor, megtartani is nehéz ellenük, mert remekül támadnak le. Az első félidőben fantasztikusan játszottak, de Walcott gólja után visszajöttünk a meccsbe. Megmutattuk, hogy erős csapatunk van, amelyik soha nem adja fel."
Egy újságírói kérdésre, miszerint marad-e az Arsenalban, Fabregas határozottan kijelentette, számára most csak egyetlen csapat létezik, az, amelyikben jelenleg is játszik. Kérdés, hogy ezt legközelebb mikor teheti meg, ráadásul a csapat két másik fontos játékosa, Arsavin és Gallas is kidőlt a sorból, utóbbinak elszakadt egy izom a vádlijában, és valószínűleg véget ért számára az idény.
Thomas Vermaelen, az Arsenal belga hátvédje már a barcelonai visszavágót várja, és úgy érzi, hogy a londoniak képesek lehetnek idegenben legyőzni a katalánokat. "0-2-nél veszélyes volt a dolog, de akkor kiderült, hogy mentálisan nagyon erősek, fizikálisan pedig jobbak is vagyunk a Barcánál. Megváltozott a mérkőzés, többet volt nálunk a labda, és végre mi is tudtunk helyzeteket kialakítani."
Vermaelen egyáltalán nem tartja esélytelenebbnek saját csapatát a visszavágón. "Van jobb eredmény is, mint a 2-2 hazai pályán egy kupa párharc első mérkőzésén, de én hiszek a csapatban, és úgy megyünk Barcelonába, hogy győzni akarunk."
Arséne Wenger, az Arsenal menedzsere is méltatta a katalánokat, ugyanakkor úgy vélte, ostoba gólokat kaptak. "Az első húsz percben valóban kaphattunk volna több gólt is, utána viszont felvettük a meccs ritmusát. Nagyszerű csapat ellen játszottunk, mégis sajnálom a mai estét, mert elkerülhető, buta gólokat kaptunk." Játékosaihoz hasonlóan Wenger is csapata mentális erejét emelte ki. "Ha fejben összeroppansz, akkor egy Barcelona szintű csapat 5-0-ra legázol, mi viszont erősek voltunk, és ki tudtunk egyenlíteni."
A katalánok edzője, Pep Guardiola is úgy vélte, fantasztikus meccset láthatott a közönség. "Tavaly minden létező kupát megnyertünk, de még soha nem játszottunk ennyire jól, mint az első félidőben. Óriási esélyünk volt, hogy megnyerjük a meccset, kár, hogy nem tudtunk vele élni." Guardiola nem érezte, hogy csapata kiengedett volna kétgólos előnynél, azt viszont elismerte, ha kicsit jobban koncentrálnak, eldönthették volna a párharcot. "Jó eredményt értünk el, de kaptunk egy figyelmeztetést, hogy otthon is nagyon kell figyelnünk, ha nem akarunk pórul járni. Támadni fogunk, mert gólt kell szereznünk, a legkockázatosabb dolog részünkről az lenne, ha nem kockáztatnánk."
Milánóban magabiztosan nyert az Inter, még akkor is, ha az 1-0-s eredmény nem ezt mutatja. A pályán végig az történt, amit az olaszok akartak, a vendég CSZKA Moszkvának csak felvillanásai voltak, azok is jórészt az első félidőben. José Mourinho, az Inter szakvezetője nehéz mérkőzésre számított, és várakozásai beigazolódtak.
"Mondtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, és valóban az volt. A CSZKA jól megszervezte a védekezését, és az első félidőben nem is tudtunk igazán jól játszani. A gól aztán mindent megváltoztatott, és a helyzeteink alapján 3-0-ra is győzhettünk volna. A CSZKA sokkal jobb csapat annál, mint, amit szerda este láttunk tőlük, ezt bizonyították a Sevilla ellen. Ha Moszkvában is tudunk egy gólt lőni, akkor nem lehet probléma."
Mourinho reményeit táplálhatja, hogy a szerdán is magabiztosan teljesítő védelembe Moszkvában visszatérhet Lució, a középpályára pedig Thiago Motta.
A CSZKA Moszkva edzője, Leonyid Szluckij a hatékony támadásokat hiányolta csapata játékából. Hiába engedte át olykor az Inter a területet, a vendégek nem tudtak mit kezdeni a lehetőséggel. "Túl sokszor adtuk el a labdát, aminek az lett az eredménye, hogy óriási nyomás nehezedett a védelmünkre, de a fiúk jól állták a sarat. Nagyon nehéz 90 percen át végig koncentrálni ilyen mértékű nyomás alatt, ezért kaptuk a gólt is."
Szluckij azonban nincs elkeseredve, úgy érzi, az egygólos hátrányt hazai pályán képes lehet ledolgozni a csapata.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?