Egy nappal a Manchester United-Bayern München BL-negyeddöntő előtt a vendégeknél játékra jelentkezett Arjen Robben, miközben kiderült: Wayne Rooney nem segíthet a hazaiakon. A Bayern még sosem kapott ki az Old Traffordon, de a németek edzője szerint még mindig a MU a párbaj esélyese. A két gigász összecsapása mellett Bordeaux-Lyon francia negyeddöntőt is rendeznek, ahol a rossz passzban lévő pályaválasztó az ellenfél két ászának hiányában reménykedhet.

Robben kulcsfigura lehet az Old Traffordon
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Amikor a múlt héten az Allianz Arenában Wayne Rooney már a második percben megszerezte a vezetést a Manchester Unitednek, kevesen gondolták, hogy a visszavágón az angoloknak majd nélküle kell egygólos hátrányt ledolgozniuk. Az első találkozón a manchesteriek sokáig irányították az eseményeket, ám a második félidőben a Bayern fölénybe került, ami miatt Sir Alex Ferguson cserélt. Szakértők szerint ez a csere fordulópontot jelentett, még ha nem is úgy, ahogy a szakember szerette volna.
Ferguson ezúttal is bízik a rutinban
A skót edző látva, hogy a MU kevesebbet birtokolja a labdát, és hogy a müncheniek egyre gyakrabban jutnak el Edwin van der Sar kapujáig, pályára küldte Antonio Valenciát és Dimitar Berbatovot annak érdekében, hogy csapata támadóbb szellemben játszhasson. Igen ám, de Michael Carrick és Pak Dzsi Szung lecserélésével mindkét sokat futó, nagy munkabírású középpályását lehozta, és ez nagy hibának bizonyult, mert a két veterán, Ryan Giggs és Paul Scholes nem tudta nyomás alatt tartani az ellenfelet.
Márpedig a középpályás labdaszerzés a visszavágón is sorsdöntő lehet, és ebből a szempontból a MU a hétvégén, a Chelsea elleni rangadón sem mutatott sokat. Azon a meccsen Scholes és Giggs is a kezdő volt, Carrick pedig nem kapott játéklehetőséget. Nagy kérdés, hogy a Bayern ellen a két veterán közül ki játszik majd. Még a manchesteri szurkolók egy része is úgy véli, hogy egy héten belül három ilyen nagy intenzitású mérkőzés túl sok lenne nekik, azonban Ferguson még mindig nagyon bízik bennük, úgy véli, hogy a rutinjuk nagyon sokat ér. Sir Alex nem akarja kockáztatni Rooney szerepeltetését: a csatár sérülése ugyan javul, de a keddi edzést is kihagyta, és Ferguson kijelentette, hogy maximum a hétvégi, Blackburn Rovers elleni meccsen játszhat, ott is csak csereként.
A Bayernnél nincsenek ilyen problémák: az első meccsről, sőt a Schalke elleni rangadóról is hiányzó Arjen Robben edzett kedden, akárcsak a szombaton már az első negyedórában sérülés miatt lecserélt Daniel van Buyten - szinte biztos, hogy mindketten pályára lépnek az Old Traffordon. Mindez azt jelenti, hogy a szezon során hetedik alkalommal Robben és Franck Ribéry egyaránt ott lehet a kezdők között: a korábbi hat alkalomból négy BL-mérkőzés volt, és ezekből a Bayern csak egyet veszített el. Ráadásul a Fiorentina elleni idegenbeli 3-2-es vereség is továbbjutást ért.
A bajoroknak ezúttal egy döntetlen is elég a legjobb négy közé kerüléshez, ami utoljára 2001-ben sikerült a csapatnak, ám Louis van Gaal szerint továbbra is a MU a párharc favoritja. "Rúgtak idegenben egy gólt, otthon játszanak, nagy a tapasztalatuk, és élvezhetik a közönség támogatását. Még mindig ők az esélyesebbek, igaz, már nem 80:20, hanem csak 60:40 arányban" - jelentette ki a holland edző, aki azért valószínűleg az öltözőben nem ezt fogja mondani játékosainak, hanem inkább arra hívja majd fel a figyelmet, hogy a Bayern még veretlen az Old Traffordon.
Aulas tízéves álma válhat valóra
Miközben az Old Traffordon két olyan csapat harcol az elődöntőért, melyektől ez szinte elvárás, a másik ágon a francia házirangadón bármelyik együttes marad versenyben, számára ismeretlen területre lép. A Bajnokok Ligájában ugyanis még sem a Girondins Bordeaux, sem pedig az Olympique Lyon nem jutott be a legjobb négy közé, igaz, a sorozat elődjében, a BEK-ben a Bordeaux 1985-ben elődöntős volt.

Ha a Lyon nem kap gólt, történelmi sikert arat
A Girondins-nek ennek megismétléséhez kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia hazai pályán, és ezzel semmissé tenni a lyoni álmokat. Az OL elnöke, Jean-Michel Aulas majd egy évtizede azon dolgozik, hogy csapata végre az európai kupasorozatokban is sikeres legyen, és jogosan gondolhatja, hogy ilyen közel még sohasem jutott ehhez. "Az elmúlt tíz évben mindig ott voltunk a Bajnokok Ligájában, ez a negyedik negyeddöntőnk. A klubnál mindenki hihetetlen módon akarja, hogy végre továbblépjünk" - nyilatkozta büszkén az elnök úr.
Ha sikerülne a továbbjutás, Aulas alighanem azt is elnézné Claude Puel edzőnek, ha a csapat nem nyeri meg a bajnokságot, de a Lyonnak még a hazai elsőség is meglehet, elvégre hétvégén átvették a vezetést. Ehhez persze kellett a Bordeaux gyengélkedése is, Laurent Blanc együttese legutóbbi három tétmérkőzését egyaránt elveszítette. Ennek elsősorban a védelem az oka, a csapatrész, amely korábban a Girondins erőssége volt. "A legmagasabb szinten a védelem teljesítménye meghatározó, és nálunk jelenleg éppen a hátvédsor játszik középszerűen. Márpedig ez az egész csapat önbizalmát aláássa" - mondta Blanc, aki az első meccsel ellentétben ezúttal számíthat a védekező középpályásra, a csapatkapitány Alou Diarrára. A másik oldalon viszont eltiltás miatt nem játszhat Sidney Govou, illetve az egy hete két gólt szerzett Lisandro López sem.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
20.45: Manchester United (angol) - Bayern München (német)
20.45: Girondins Bordeaux (francia) - Olympique Lyon (francia)
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?