A Bayern München bejutott a Bajnokok Ligája május 22-ei, madridi döntőjébe, miután az Olympique Lyont kettős győzelemmel búcsúztatta az elődöntőben: Louis van Gaal vezetőedző együttese a Németországban elért 1-0-s siker után idegenben 3-0-ra diadalmaskodott. A franciaországi meccs hőse a mesterhármast elérő, horvát Ivica Olic volt. A Bayern ellenfele a fináléban a szerdai Barcelona-Inter párharc győztese lesz, Milánóban a vendéglátó nyert 3-1-re.
A Bayern München 1-0-s hazai sikere után a többség a németeket tartotta esélyesebbnek a továbbjutásra, pedig a Lyon bemutatott már néhány bravúrt az idei BL-sorozatban. A Debrecen BL-csoportjában - ahol a magyar bajnokot kétszer 4-0-ra verte - a Liverpoolt megelőzve, a Fiorentina mögött végezve csoportmásodik lett, majd az egyenes kieséses rendszerben is folytatta menetelését. Kettő-egyes összesítéssel ejtette ki a Kakával és Cristiano Ronaldóval megerősített Real Madridot, majd a nagy hazai riválist, a Bordeaux-t 3-2-vel búcsúztatta.
A Bayern München a csoportjából a Juventust épphogy megelőzve - a Bordeaux mögött - másodikként ment tovább, majd a Fiorentinát és a Manchester Unitedet teljesen ugyanúgy, 4-4-gyel, idegenben lőtt góllal múlta felül.
A Lyon ellen viszont nem volt szükség sem lesgólra, sem kiállít(tat)ásra, a Bayern kettős győzelemmel, teljesen magabiztos és fölényes diadallal jutott be a fináléba.
A franciák a visszavágón sem mertek kockáztatni, a pontosan és szervezetten játszó müncheniek viszont többször könnyedén kipasszolták a lyoni védelmet, és végül - a parádés napot kifogó, triplázó Ivica Olic vezérletével - könnyed győzelmet arattak. Az 59. perctől emberhátrányban futballozó lyoniak talán maguk sem hitték el, hogy van keresnivalójuk a Bayern ellen, egyetlen percig sem volt kétséges, hogy a jelenlegi német éllovas lesz a párharc győztese.
Bajnokok Ligája, elődöntő, második mérkőzés:
Olympique Lyon (francia) - Bayern München (német) 0-3 (0-1)
v.: Massimo Busacca (svájci)
Lyon: Lloris - Réveillére, Cris, Boumsong, Cissokho (Gomis, 46.) - Gonalons, Makoun - Govou, Delgado (Pjanic, 68.), Bastos - Lisandro Lopez (Ederson, 79.)
Bayern: Butt - Lahm, Van Buyten (Demichelis, 46.), Badstuber, Contento - Robben (Klose, 76.), Schweinsteiger (Alaba, 79.), Van Bommel, Altintop - Olic, Müller
gól: Olic (26., 67., 77.)
piros lap: Cris (59.)
továbbjutott: a Bayern München, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel
Nehezen álltak össze a kezdőcsapatok
Az első meccsen Arjen Robben góljával diadalmaskodó Bayern München legnagyobb hiányzója Franck Ribéry volt, aki az odavágón piros lapot kapott, így eltiltás miatt nem játszhatott Lyonban. Anatolij Tyimoscsuk betegsége miatt el sem utazott a meccs helyszínére, de Louis van Gaal vezetőedző nem számíthatott kezdőként a hétvégén megsérült Daniel van Buyten, Martín Demichelis duóra sem, igaz, utóbbi legalább a kispadra leülhetett. Danijel Pranjic Ribéryhez hasonlóan eltiltás miatt maradt ki, visszatért viszont az első meccset hasonló okok miatt kihagyó Mark van Bommel.
Claude Puel Lyon-edzőnek sem volt könnyebb dolga, amikor összeállította a kezdőcsapatát, hiszen középhátvédjei közül Mathieu Bodmer nem játszhatott sérülés miatt, igaz, Jean-Alain Boumsong és Cris végül egyaránt vállalta a játékot, pedig igencsak kérdéses volt, hogy felépülnek-e a kedd esti visszavágóra. A Münchenben kiállított Jérémy Toulalan eltiltás miatt hagyta ki a találkozót, amit a Lyon-drukkerek előzetesen annyira talán nem is bántak. Ezúttal ugyanis támadni kellett, amiben kulcsszerepet szántak a támadó szellemű Sidney Govounak, aki az első meccsen csak csereként játszott. A bevetése jó ómennek tűnt: a saját nevelésű játékos 2001-ben, a BL-csoportkörben duplázott a Bayern ellen. A müncheni találkozón abszolút nem foglalkozott a támadással a Lyon, amit szóvá is tett Lisandro Lopez, az argentin gólvágó ezúttal is egyedül volt elöl.
Online közvetítés:
Első félidő: gyors Bayern-helyzet, majd egy szép Olic-gól
A második percben majdnem vezetést szerzett a Bayern: Olic harcos labdaszerzés után a jobbszélről tökéletesen gurított középre a nagy lendülettel érkező Müller felé, aki ziccerhelyzetben, 10 méterről lőtt, ám a labda centikkel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Ha ez bemegy, a Lyon három gólnyira kerül a döntőtől - de nem ment be.
A hetedik percben, bal oldali Lyon-szöglet után Boumsong csúsztatása után elsuhant a labda Cris feje felett, így odalett a helyzet. A kezdeti Bayern-lelkesedés a 15. perc tájékára alábbhagyott, gyakori volt a hátsó labdatartás, amire a közönség füttykoncerttel reagált.
Két percen belül két sárgát is kiosztott a svájci bíró: a lyoni Gonalons és a bayernes Altintop közül előbbi lehet bosszúsabb, hiszen ezzel eldőlt, BL-döntőt idén már nem fog játszani.
A Bayern a 26. percben megszerezte a vezetést: bal oldali bedobás után Müller egy parádés kényszerítő után betört a 16-oson belülre, nagyot küzdött védőjével, de jobbra tudott passzolni az érkező Olichoz, aki ballal remekül vette át a labdát, ezzel becsapta védőjét, majd ráfordult a kapura, és 8 méterről, jobbal, laposan lőtt a hálóba (0-1).

Elég hamar válaszolhatott volna a Lyon, Bastos azonban hiába volt közel a kapuhoz, az előreívelt labdát ballal, kapásból mellé lőtte.
Az első félidőben több említésre méltó helyzetet már nem dolgoztak ki a csapatok, ami a pontosan passzolgató s a labdát jól tartó münchenieket dicséri. A Lyonnak volt pár kósza próbálkozása, ám a támadók mindig a legrosszabb megoldást választották. Gyorsértékelés a szünetben: egy gól - ha a játékosok összekapják magukat, kreatívabbak és pontosabbak lesznek - talán igen, három azonban semmiképp nincs benne a francia csapat játékában.
Második félidő: egy buta kiállítás után már-már megalázó vereség
Öt perc után a Contento fölött átszálló labdát Gomis kapásból csúnyán fölé lőtte. A másik oldalon Schweinsteiger 20 méteres, erőteljes lökete kevéssel kerülte csak el a felső lécet.
A Bayern higgadtan tartotta az előnyét, és mindemellett veszélyes támadásokat is tudott vezetni. Az 54. percben Robben 16 méteres, ballábas csavarását Lloris védte nagy vetődéssel, majd Olic fejese okozott riadalmat a lyoni stadionban.
Az 59. percben emberhátrányba kerültek a vendéglátók: Cris előbb egy szabálytalanság miatt kapott egy sárga lapot, majd megtapsolta Busacca játékvezetőt, aki emiatt újabb sárgát, majd pirosat adott a védőnek.

Lloris három gólt kapott
A 61. percben találta el először a kaput a Lyon: Govou 16 méteres lövését gond nélkül védte Butt. A 67. percben Altintop gyönyörű kiugratásával Olic iramodott meg, s az ötös bal sarkáról, ballal a hosszúba lőtt (0-2).
A Bayern és Olic sem állt le: Lahm jobb oldalról érkező, szépen kanyarodó beadását senkitől sem zavartatva, 7 méterről fejelte a kapuba a horvát csatár (0-3). A gól után boldogan mutatta vérző fejét a triplázó támadó.
A 30 éves Olic 2002 óta 68 meccset játszott a horvát válogatottban, s ezalatt 13 gólt szerzett. Az idei BL-sorozatban sokkal jobb aránnyal büszkélkedhet: 11 mérkőzésen 7-szer volt eredményes.
A meccs utolsó helyzete Altintop nevéhez fűződött: a középpályás egy szép csel után, a balösszekötő helyéről, 11 méterről megcélozta a bal felsőt - centikkel tévesztett csak célt.
A Bayern ellenfele a fináléban a Barca-Inter párharc győztese lesz, mivel Milánóban az olaszok 3-1-re nyertek, így a címvédő csak bravúrral juthat tovább. Bárkivel is meccsel a Bayern a döntőben, keddi játékával a világ bármely csapata ellen nagyon jó esélye lenne a győzelemre. A német együttes legutóbb kilenc éve nyert BL-t, akkor a Valenciát 1-1 után, 11-esekkel verte Milánóban.
A tavalyi döntő lúzere nyerte meg a BL-t a Bayernnek
Amíg tavaly átkozták a Bayern München szurkolói Arjen Robbent, ezúttal imába foglalhatják a nevét, miután a holland szélső góllal és gólpasszal segítette BL-győzelemhez ...
A tavalyi döntő lúzere nyerte meg a BL-t a Bayernnek
Amíg tavaly átkozták a Bayern München szurkolói Arjen Robbent, ezúttal imába foglalhatják a nevét, miután a holland szélső góllal és gólpasszal segítette BL-győzelemhez ...
A tavalyi döntő lúzere nyerte meg a BL-t a Bayernnek
Amíg tavaly átkozták a Bayern München szurkolói Arjen Robbent, ezúttal imába foglalhatják a nevét, miután a holland szélső góllal és gólpasszal segítette BL-győzelemhez ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.