Júlio César a jobb kapus vagy Hans-Jörg Butt? Az Internek ütősebb-e a védelme vagy a Bayernnek? Diego Milito lesz a főszereplő vagy Ivica Olic? A madridi Bajnokok Ligája döntőjében a két zseniális edző, José Mourinho és Louis van Gaal által felkészített Internaziole és Bayern München egyaránt a triplázás reményében lép pályára, de a végső győzelem mellett azért is harcolnak a csapatok, hogy a 2011/2012-es idényben az olaszok vagy a németek indíthatnak-e négy csapatot a Bajnokok Ligájában. Virtuális játékunkban nyolc szempont alapján hasonlítottuk össze a csapatokat, és az Inter viszonylag simán nyert, élesben ennél jóval komolyabb csata várható a felek között.
| Internazionale | Bayern München | ||
| Kapus | Kapus | ||
![]() |
1 |
0 |
![]() |
|
Bár sokáig élt az a közhiedelem, hogy a braziloknál a kapus a leggyengébb poszt, az utóbbi években Júlio César, Doni vagy éppen Gomes bizonyította, hogy a brazilok ezen a téren is a legjobbak között vannak. Júlio César nem csak az Interben, hanem a válogatottban is elsőszámú kapusnak számít, folyamatosan megbízható teljesítményre képes, bár februári autóbalesete óta kissé bizonytalanabbnak tűnik. A tudás ezúttal győz a rutin fölött, az Intert jobbnak érezzük kapusposzton. |
|
|
A Bayernnél Oliver Kahn visszavonulása óta állandóan visszatérő probléma a kapuskérdés, Michael Rensing hajmeresztő hibák egész sorozatát bemutatva saját magát küldte a kispadra, és bár Hans-Jörg Butt kevésbé rapszódikusan teljesít, Kahnhoz képest ő is visszalépés. Mivel a Leverkusennel játszott már BL-döntőt, a tét és a hangulat nem okozhat gondot számára, ráadásul mivel elég jó százalékban értékesíti a büntetőket, egy esetleges tizenegyespárbajban is jól jöhet. |
| Védelem |
Védelem |
||
![]() |
2 |
0 |
![]() |
|
Az Inter védelme tizenkét mérkőzésen mindössze kilenc gólt kapott, ami főleg azért megsüvegelendő, mert négyszer is játszott a Barcelonával és kétszer a Chelsea-vel. Soraiban tudhatja a világ legjobb jobbhátvédjét, Maicont, aki a támadásokban is főszerepet kap, valamint két nagyon kellemetlen stílusú belső védőt, Samuelt és Lúciót, akik Drogbát és a Barca-csatárokat is megették. Lúcio ráadásul egykori Bayern-játékosként tudja, mire számíthat. |
|
A Bayern is rendelkezik Lahm személyében egy, a támadásokba rendre belépő jobbhátvéddel, valamint két rombolóval, Van Buyten és Demichelis fejpárbajban szinte verhetetlenek, a földön viszont zavarna hozhatók. Kérdés, hogy a fiatal Badstuber mire megy a Maicon, Eto'o jobbszárnnyal, ha meg is oldja, összességében a müncheni védelmet valamivel ingatagabbnak érezzük az Interénél. |
|
| Középpálya | Középpálya | ||
![]() |
3 |
1 |
![]() |
|
Az Inter katonái a Barca ellen hihetetlen fegyelemmel tették a dolgukat, mindenki alárendelte magát a csapatnak, de a Chelsea ellen is hasonló volt a forgatókönyv, a két csatár visszazárt a középpálya két oldalán, így a 4-3-3-ból 4-5-1 lett. Cambiassóról csak Maradona nem látja, hogy a világ egyik legjobb labdaszerzője, Stankovic előre is hátra is ugyanolyan hasznos, ráadásul egyikükre sem jellemző, hogy durván odarúgnak, Motta kiesése ilyen szempontból nem hátrány az olaszoknak. Sneijder személyében Mourinho megtalálta azt a játékost, akire szüksége volt a középpályán, a kis holland jobbnál jobb labdákat talál a csatárok elé, és pontrúgásokból is nagyon veszélyes. Megnéznénk Pérez elnök arcát, aki elengedte a két hollandot, akik új csapataikkal éppen a Bernabéuban küzdenek a kupáért, miközben a Real már régen kizúgott a BL-ből. |
|
Van Gaal nagyot húzott azzal, hogy Schweinsteigert visszahozta a védelem elé, a szőke középpályás labdabiztossága sokat számít a támadások felépítésénél. Mellette mintha Van Bommel is lehiggadt volna, a Bayern kapitánya ugyanis nem az a típus, aki visszahúzza a lábát, de mostanában többet foglalkozik a labdával. Ribéry eltiltása miatt valószínűleg Hamit Altintop lesz a középpálya bal oldalán, aki jóval kevésbé kreatív, mint francia kollégája, viszont többet jár vissza védekezni, így besegíthet a leterhelt Badstubernek. A középpályák közötti összevetést Robben menti döntetlenre, a Sneijderhez hasonlóan a Realnál leselejtezett holland a hátán vitte be a Bayernt a döntőbe, Firenzében és Manchesterben is brutálisan nagy gólt lőtt, és úgy tűnik, Van Gaal szólt neki, hogy a többiek is ugyanazzal a labdával játszanak, így már kevésbé önző, mint korábban. |
|
| Csatársor | Csatársor | ||
|
|
4 |
1 |
![]() |
|
Diego Milito fantasztikus szezont fut, góljával eldöntötte már az olasz kupadöntőt, és megnyerte a scudettót az Internek, és a BL-ben is megtette a magáét: négy találatából hármat az egyenes kieséses szakaszban szerzett, egyet pedig még a csoportkörben, Kijevben, egy elúszni látszó meccsen. Eto'o-ról elég annyit mondani, hogy két BL-döntőben is eredményes volt már, Pandev pedig Mourinho egyik legnagyobb találmánya. És akkor még ott van Balotelli, akiből egyszer még oltári nagy játékos lehet, ha valaki végre beszélni tud a fejével. Bár van egy olyan érzésünk, hogy Olic nyerőember lehet, a minőség mégis az Inter mellett szól. |
|
|
Thomas Müllerben mozog valami, de néha bántóan esetlen tud lenni, Olic viszont Robben mellett a Bayern másik nagy fegyvere, a zömök horvát nem egy technikai virtuóz, de mindig ott van, ahol lennie kell, és a kínálkozó lehetőségeket elég jó százalékban küldi a helyére. Ha Robbenre azt mondtuk, hogy a hátán vitte be a Bayernt a döntőbe, akkor azért ne felejtsük el Olicot sem, aki német szempontból mindig jókor hallatott magáról: a Maccabi Haifa és a Juventus ellen győztes gólt szerzett, a MU ellen itt is, ott is beköszönt, Lyonban pedig triplázott. És a padon még ott van Klose és Gomez, egy jó meccsük nekik is lehet. |
| Hiányzó | Hiányzó | ||
![]() |
5 |
1 |
![]() |
|
Sergio Busquets nagyjelenetével elsődleges célját nem érte el, hiszen a Barcelona nem jutott tovább, de azt igen, hogy Thiago Motta ne szerepljen a fináléban. A védekező középpályás posztból adódóan nem meglepetés, hogy Motta idénybeli nyolc BL-meccsén négy sárga és egy piros lapott gyűjtött be, és bár fejjátéka és szerelőkészsége elsőrangú, hiányát annyira nem érzi majd meg az Inter, hiszen Stankovic simán pótolni tudja, ráadásul eggyel kevesebb időzített bomba lesz a pályán. |
|
|
A Bayernnél már nagyobb a gond, prostiügy ide vagy oda, Franck Ribéry azért legalább olyan fontos kelléke a Bayernnek, mint a sör és a bratwurst az Oktoberfestnek. Robbennek is sokkal könnyebb lenne a helyzete, ha a sebhelyes francia szaladgálna a másik oldalon, és ezzel megosztaná az Inter-bekkek figyelmét. Igaz, Ribéry az utóbbi években már-már az üveglábúnak csúfolt Prosineckit idézte millió sérülésével, úgyhogy a Bayern már hozzászokhatott ahhoz, milyen nélküle játszani. |
| Edző | Edző | ||
|
|
6 |
2 |
![]() |
|
José Mourinho életet lehelt a nemzetközi porondon évek óta súlytalan Interbe, a karizmatikus portugál a Chelsea-t és a Barcelonát is meglepte váratlan húzásaival, és biztosak lehetünk benne, hogy a Bayernnek is tartogat valamit. Mourinho évekig Van Gaal mellett dolgozott a Barcelonánál, de a tanítvány felnőtt a mester mellé, sőt le is pipálhatja: amennyiben megnyeri a döntőt, akkor második csapatával jut fel Európa csúcsára, igaz, Van Gaal is erre készül. Mourinhót az emberek hajlamosak magabiztos, néha nagyképű nyilatkozataival azonosítani, elfeledve hihetetlen precizitását, technikai zsenialitását és munkamániáját. |
|
|
Louis van Gaal, akárcsak Mourinho, megosztó személyiség, azt kevesen vitatják, hogy kisujjában van a szakma, Magyarországon sokan mégis csak az 1995-ös megnyilvánulására emlékeznek, amikor kiosztotta az Ajax színesbörű játékosait huhogó Fradi-drukkereket. Pedig Van Gaal végigverte Európát egy olyan Ajaxszal, amelynek játékosai a holland klub után máshol is karriert csináltak, bajnokká tette a nagycsapatnak nem nevezhető Alkmaart, és a duplázás mellett a BL-döntőbe vezette a Bayernt, amelyet már a Juventus elleni utolsó csoportmeccsen temettek. Mi nem tudunk dönteni közöttük. |
| Motiváció | Motiváció | ||
![]() |
7 |
3 |
![]() |
|
A duplázás más csapatnak történelmi tett, az Internél viszont különösebben nagy szenzációt nem jelent, hiszen évek óta uralja az olasz bajnokságot, és a kupát is meglepően komolyan veszi a többi csapathoz képest. A BL-döntő viszont ismeretlen terep volt a fekete-kékek számára, akik 1972 óta nem jártak ilyen magasságokban, és még régebben, 1965-ben nyerték meg utoljára az akkor még BEK-nek hívott sorozatot. Az Inter az első olasz csapat lehet, amelyik triplázik; milánói diadal esetén Olaszország befogja a nemzetek között 12 elsőséggel éllovas Spanyolországot; Mourinho csatlakozhat Ernst Happelhez és Ottmar Hitzfeldhez, akik két különböző klubbal tudtak nyerni; Eto'o pedig harmadik BL-döntőjében szerezhet gólt, ilyenre még senki nem volt képes. |
|
A Bayern is betehetett már két aranyérmet a vitrinbe a szezon során, de számára is a BL lenne a legnagyobb dobás, a 2001-es győzelem óta ugyanis nem sok siker érte a bajorokat a nemzetközi porondon. Az UEFA úgynevezett koefficiens-számítása dönt arról, hogy melyik ország hány csapatot indíthat a nemzetközi kupákban, a döntő pedig azért fontos, mert jelenleg egészen kicsi a különbség az olaszok és a németek között. Az olaszok csak akkor őrzik meg négy BL-helyet érő pozíciójukat, ha az Inter még a büntetők előtt eldönti a meccset a maga javára. Ha a Bayern nyer, akkor 2011/2012-es szezonban már a németek indíthatnak négy csapatot. Robbent ezen kívül külön motiválhatja, hogy megmutassa a madridiaknak, kár volt lemondani róla. |
|
| Fizikum | Fizikum | ||
![]() |
7 |
4 |
![]() |
|
Az Inter minden sorozatot tekintve 55 mérkőzést játszott az idényben, ebből tizenkettőt a BL-ben, és mivel Mourinho nem híve a rotációnak, így öt játékos - Júlio César, Maicon, Zanetti, Samuel és Eto'o - minden meccsen szerephez jutott. Egy ilyen kimerítő menetelés végén sokat számít, hogy melyik csapat a frissebb fejben és fizikailag, bár az Inter a Barca ellen tíz emberrel is bizonyította, hogy a kondícióval nincs gond. |
|
|
A Bayern 52 találkozót tudhat maga mögött, vagyis valamivel kevesebb kilométer van a lábakban, egy hosszabbításos meccsen ez akár döntő is lehet. Van Gaal jobban keverte a csapatát, csak Butt és Lahm játszott minden BL-meccsen, de a nagy melléfogásnak tartott Gomezben is bízott a holland, mert tizenegy alkalommal neki is bizalmat szavazott. Német csapatot még nem láttunk elfáradni, ezért adtuk a Bayernnek ezt a pontot. |
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Vizelettel tankoló Nadallal gúnyolódnak a franciák
Több spanyol sportolót is doppinggolással vádolt a Canal Plus nevű francia televíziós csatorna, amely fecskendővel szerződést aláíró Casillasszal és autóját vizelettel ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.