Vágólapra másolva!
A Köteles Lászlót és Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genk története első BL-meccsén hazai környezetben 0-0-s döntetlent harcolt ki a jóval esélyesebb Valencia ellen. Mindkét magyar végig a pályán volt, Köteles László két nagy védéssel járult hozzá csapata jó rajtjához.

Bajnokok Ligája, E csoport, 1. forduló:
Genk (belga) - FC Valencia (spanyol) 0-0
Genk, 20 000 néző
v.: Thomas Einwaller (osztrák)
Genk: Köteles - Ngongca, Simaeys, Nadson, Pudil - Buffel (Camus, 85.), Hubert, Tőzsér, Ndabashinze (Ogunjimi, 63.) - Vossen (Barda, 79.), Nwanganga
Valencia: Alves - Miguel, Rami, V. Ruíz, Mathieu - Topal, Banega, Parejo (Aduriz, 74.) - Feghouli (P. Hernández, 69.), Piatti (Canales, 79.), Soldado
sárga lap: Buffel (61.), Pudil (67.), illetve Banega (28.)

A Valencia ellen mindkét magyart a kezdőbe állító belga bajnok Genknek már az első fordulóban el kellett kezdenie a pontgyűjtést, mert a csoportban a Chelsea és a Leverkusen ellen sem számíthatott könnyebb meccsekre. Az alanyi jogon főtáblás Valencia két hazai győzelemmel kezdte a spanyol bajnokságot, míg Tőzsérék címvédőként eddig csupán a nyolcadik helyig jutottak Belgiumban, hat meccsen kilenc pontot gyűjtve. A belga együttes a hétvégén lélekerősítő győzelemmel hangolt a BL-meccsre, a Saint-Truiden elleni 4-3-as győzelemnél a mindent eldöntő találatot Tőzsér Dániel a 87. percben szerezte egy remek szabadrúgásból.

A főtáblára Genknek sem kellett túl sok akadályt vennie, miután a selejtezőbe csak a 3. fordulóban kapcsolódott be, ahol a szerb Partizan ellen egy hazai 2-1-gyel és egy idegenbeli 1-1-gyel jutott tovább. A főtáblára jutásért a belga együttes az izraeli Haifát búcsúztatta, az idegenbeli 1-2 után, otthon 2-1-re győztek Tőzsérék, majd megnyerték a büntetőpárbajt, melyben Köteles László főszerepet vállalt bravúros védéseivel.

A Genk kezdte a találkozót, rögtön Vossen elől kellett tisztáznia egy veszélyes helyzetben a Valencia védőinek. A nyolcadik percben Soldado fejese ment jócskán a genki kapu fölé. Az első percekben teljesen kiegyenlített volt a találkozó.

A folytatásban a Valencia vette át a játék irányítását, az első komolyabb helyzet Soldado előtt adódott, a csatár azonban közelről mellé csúsztatott. A 21. percben Piatti lövése ment a belga kapu mellé, majd Köteles került kis híján nagy bajba, miután egy labdát könnyelműen hozott ki, végül azonban oldalra kirúgta a játékszert a rátámadó csatár elől. Kicsivel később Köteles megint bizonytalankodott, és késve lépett ki egy hosszú labdára, ám a bíró lest jelzett, így Soldado hiába érte el hamarabb az előreívelést. Egyértelmű volt, hogy a Genknek többet kellene birtokolnia a labdát, mert folyamatos Valencia-támadások nem sok jót ígértek számára.

A 30. percben Soldado forgatta meg védőjét, ám középre tartó lövését könnyedén fogta meg Köteles. A magyar kapus öt perccel később mutatta be első bravúrját a meccsen, Piatti közeli lövését védte a bal saroknál.

A 39. percben Pudil 17 méteres lövése elkerülte a kaput, egy perc múlva Tőzsér szabadrúgását Simaeys a tizenegyespontról csúsztatta kapura, de éppen Diego Alves kezébe.

A félidő utolsó percében Parejo alapvonaltól középre adott szabadrúgását ugyan kifejelték a védők, de a kipattanóra Feghouli érkezett, lövése azonban majdnem kiszállt a stadionból - félidőben maradt a 0-0.

Fordulás után húsz másodperc sem telt el, máris helyzetbe került a Genk: Vossen lövését védte bravúrral Diego Alves. A második félidő eleje az elsőhöz hasonlóan kiegyenlítettebb játékot hozott, előbb a Genk veszélyeztetett több szöglettel, majd Soldado lőtt a kapu fölé a 16-os sarkáról. Az 58. percben Köteles újabb nagy védéssel őrizte meg a döntetlent, Soldado 12 méteres lövését ütötte ki vetődve a magyar kapus. Válaszként szép támadást vezetett a Genk, ám a végén Buffel jó helyzetben elcsúszott.

A második félidőben jóval bátrabban játszott a Genk, de a Valencia továbbra is nagyon veszélyes volt, a 62. percben Parejo szabadrúgásánál már Köteles is verve volt, de a labda kevéssel mellé szállt. Némileg a labdabirtoklási arány is változott, az első félidőben 70 százalék fölött volt a vendégek mutatója, ami aztán 65 százalékosra csökkent.

A 73. percben jött a meccs eddigi legnagyobb helyzete, Pablo beadását a francia védő, Rami ollózva lőtte kapura, Köteles már nem érte el a bombát, helyette a felső léc hárított. A hajrában a hazaiak legnagyobb ziccere is megvolt, Tőzsér szabadrúgása után a labda Simaeys elé pattant, akinek közeli lövését azonban bravúrral védte Diego Alves.

Az eredmény az utolsó percekben már nem változott, Tőzsér Dániel és Köteles László csapata fontos pontszerzéssel kezdte meg a klub történetének első BL-szereplését.

A csoport másik mérkőzésén:
Chelsea (angol) - Leverkusen (német) 2-0 (0-0)
London, Stamford Bridge
v.: Stéphane Lannoy (francia).
Chelsea: Cech - Bosingwa, Luiz (Alex, 76.), Ivanovic, A. Cole - Meireles (Lampard, 65.), Mikel, Malouda - Sturridge (Anelka, 65.), Torres, Mata.
Leverkusen: Leno - Castro, Reinartz, Toprak, Kadlec - Rolfes - L. Bender (Balitsch, 80.), Ballack (R. Augusto, 66.) - Sam (Derdiyok, 73.), Schürrle - Kiessling.
gól: D. Luiz (67.), Mata (90.)
sárga lap: Torres (9.), D. Luiz (59.), illetve Castro (38.), L. Bender (72.), Derdiyok (74.)

A londoni találkozón a vendégek kulcsembere a volt csapatához ellenfélként visszatérő Ballack lehetett volna, ám elhibázta ziccerét, nem így David Luiz, aki Torres gólpasszát érvényesítette. Anelka növelhette volna az előnyt, ám szabályos gólját érvénytelenítette a francia bíró. A jóval több helyzetet kidolgozó Chelsea végül mégis kétgólos sikert aratott, az utolsó percben Torres újra megvillant, a második gólpasszából Mata volt eredményes. A spanyol csatárt a napokban Villas-Boas edző azzal fenyegette, hogy kiteszi a csapatból, ha nem szerez gólokat - a BL-sorozat első meccsén alighanem a két gólpasszt is elegendő válaszként értékeli majd a portugál.


F csoport:
Dortmund (német) - Arsenal (angol) 1-1 (0-1)
Dortmund, Signal Iduna Park
v.: Gianluca Rocchi.
Dortmund: Weidenfeller - Piszczek, Hummels, Subotic, Schmelzer - S. Bender, Kehl (Kuba, 68.) - Götze, Kagava (Zidan, 85.), Grosskreutz (Perisic, 69.) - Lewandowski.
Arsenal: Szczesny - Sagna, Mertesacker, Koscielny, Gibbs - Walcott (Frimpong, 77.), Arteta, Song, Benajun - Van Persie (Samah, 86.), Gervinho (A. Santos, 86.).
gól: Perisic (88.), illetve Van Persie (42.)
sárga lap: Schmelzer (75.), S. Bender (93.), illetve Sagna (75.)

Hiába támadott nagy erővel kezdettől fogva a Dortmund, a legnagyobb helyzeteket is elhibázta, a vendégek kontráinak egyikéből viszont Persie megszerezte a vezetést az Arsenalnak. Fordulás után sem sikerült feltörnie a londoni védelmet a németeknek, egészen az utolsó percekig, ekkor a horvát Perisic egy kipattanó labdából szédületes kapásgólt lőtt a vendégkapu bal felső sarkába. A végén még a győzelmet is megszerezhette volna a Dortmund, ám Szczesny megfogta Lewandowski ziccerét.

Az F csoport másik meccsén:
Olimpiakosz (görög) - Marseille (francia) 0-1 (0-0)
Athén, Karaiszkakisz-stadion
v.: Pedro Proenca (portugál).
Olimpiakosz: Costanzo - Toroszidisz, Papadopulosz, Mellberg, Holebas - Abdoun, Modesto, Fejsa (Makoun, 66.) - Fuster (Ibagaza, 67.), Mirallas, Yeste (Dzsebbúr, 55.).
Marseille: Mandanda - Azpilicueta, Diawara, Traoré, Morel - N'Koulou, Diarra - Amalfitano, Lucho González (Kaboré, 76.), Cheyrou (Fanni, 82.) - Rémy (J. Ayew, 68.).
gól: Lucho González (51.)
sárga lap: Mirallas (61.), Papadopulosz (90.), illetve Morel (71.), Amalfitano (86.), J. Ayew (90.)
piros lap: Fanni (91.)

A francia együttes hazája bajnokságában vérszegény rajttal szomorította szurkolóit, a BL-ben azonban végig kézben tartotta első mérkőzését, és több helyzetet is kidolgozott az Olimpiakosz stadionjában. Az első félidőben még csak Rémy kapufájáig jutottak el a vendégek, ám a fordulás után Lucio González már nem hibázott, az argentin középpályás Morel beadását váltotta gólra, ezzel eldöntötte a három pont sorsát.