Vágólapra másolva!
A Paris Saint-Germain elleni, keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntőn visszatér az FC Barcelona kispadjára Tito Vilanova. Az edző nyálmirigyéből rosszindulatú daganatot távolítottak el decemberben, majd januártól New Yorkban tartózkodott kezelésen.

"Minden sokkal könnyebb úgy, hogy a főnök is ott lesz velünk" - nyilatkozta a párharc első, párizsi mérkőzését megelőző hétfői sajtótájékoztatón David Villa, a katalánok világ- és Európa-bajnok támadója.

A játékos a mérkőzéssel kapcsolatban hozzátette, ugyan tisztában vannak vele, hogy a francia együttes jól kontrázik, ennek ellenére nem fognak változtatni jól bevált támadó taktikájukon.