Vágólapra másolva!
A világ legerősebb bajnokságát tavasszal megnyerő Manchester City játékosai nem bíznak magukban egy CSZKA elleni meccs előtt - legalábbis az edzőjük szerint. Manuel Pellegrininek elő kell vennie a pszichológusi énjét.

"Önbizalomkrízist" emlegetett Manuel Pellegrini, a Manchester City edzője azután, hogy a csapata otthon kikapott 2-1-re a CSZKA Moszkvától a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A City ezzel még nem esett ki, de most már akkor sem biztos, hogy bejut a 16 közé, ha a hátra lévő két meccsén megveri a Bayernt és a Romát is.

Pellegrini nyilatkozata elsőre meghökkentő, elvégre az angol bajnok játszott az jelenlegi BL-szezonban eddig egyetlen pontot szerző orosszal - mégis, mitől ne lenne önbizalma egy ilyen találkozón, hazai pályán.

Csakhogy tényleg úgy tűnik, az egyébként bivalyerős City a BL-ben egyszerűen elbizonytalanodik, a mostani zakó előtt idegenben sem tudta legyőzni a moszkvaiakat, sem otthon a Romát (és kikapott Müncheben, de az azért bárkinek belefér). Az előző idényben továbbjutott ugyan, de aztán rögtön kettős vereséggel kiesett a távolról sem brillírozó Barcelona ellen. Egy évvel korábban meccset sem nyert a csoportkörben, és a 2011-12-es szezonban sem jutott tovább a Bayern és a Napoli mellől.

Manuel Pellegrini Forrás: AFP/Andrew Yates

Pellegrini a jelek szerint komolyan veszi a problémát, arról legalábbis nem volt hajlandó beszélni, hogy a bíró esetleges hibái befolyásolták-e az eredményt. Pedig akár tehette volna: a CSZKA dolgát nemcsak két manchesteri piros lap könnyítette neg, hanem egy elmaradt büntető, sőt az is, hogy a vége felé a görög Szidiropulosz mintha tévedésből nem a már sárga lapos Pontus Wernbloomnak, hanem Szergej Ignasevicsnek adott volna sárgát.

"Nem akarok kifogásokat keresni az eredményre. Sokkal fontosabb számomra, hogy elemezzem, miért nem játszottunk úgy, ahogy szoktunk. Minden nap beszélgetni kell erről a játékosokkal" - idézte a chilei szakvezetőt a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala. Hozzátette, amíg a matematika szerint van esély, nem gondol a kiesésre.