Vágólapra másolva!

Nyerjen jegyet a MU vendégjátékára!

A Manchester United (MU) hivatalos piros színű, fehér négyzetrácsokkal átszőtt honapján egy digitális óra - nap, óra, perc, másodperc - jelzi a hátralévő időt a Bajnokok Ligájának szerdai selejtező mérkőzésének kezdéséig.


Forrás: MTI


A magyar rajongók David Beckham
autogrammjára áhítoznak
Fotó: MTI


A honlap anyagai inkább az NK Zagreb elleni győzelemmel foglalkoznak, mint a mai Manchester elleni összecsapással. A ZTE honlapján "a pár szóban az angol ellenfélről" című részben visszatekintenek a MU-nak néhány korábbi, magyar csapatokkal vívott összecsapására. Itt jegyzik meg: "Érdekes, hogy a MU a nemzetközi kupasorozatban eddig öt alkalommal került szembe magyar együttessel, és nemhogy nagyarányú sikert nem könyvelhetett el, de kétszer ki is esett."

A ZTE bizakodik, még akkor is, ha Urbán Flórián már korábban megjegyezte: "Nem mi vagyunk az esélyesek, de éppen ez adhat nyugalmat és önbizalmat nekünk, mert nem mindennapi lehetőség előtt állunk."