Vágólapra másolva!

Már akkor tudtuk, hogy a Zalaegerszeg szinte esélytelen a Bajnokok Ligájába jutásra, amikor kiderült, hogy a Manchester United ágára került a selejtezőkben.

Manchesterben érvényesült a papírforma/sport/focivilag/bl/20020827manchesterzte.htmlHajrá ZTE!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=45409

Nyilvánvaló volt, hacsak nem történik még a budapesti 1-0-s győzelemnél is nagyobb csoda, az angol klub jut a BL-be, a Zete meg kiesik az UEFA-kupába. A magyarok lelkivilágában legfeljebb az okozhatott apróbb sebeket, hogy kedden azt láthattuk, könnyedén, szinte játszva rúgott ötöt a Manchester. Igaz, a győztes klub mestere, Sir Alex Ferguson arról beszélt a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy együttesét csak nagyon kevés csapat tudta volna megszorítani kedden este.

"Az első félidőben a tétnek megfelelő elszántsággal futballoztunk, gyorsan játszottunk. A klub nemzetközi sikerekkel büszkélkedhet, s most mi, a győzelemnek köszönhetően, újabb sikereket arathatunk" - közölte Ferguson.

Annyit azért kérdésre válaszolva elmondott, hogy szerinte nem volt jogos a csapatának adott büntető, igaz, a továbbjutás szempontjából különösebb jelentősége nem volt.

Forrás: EPAA magyar szurkolók is így érezték, s bár kedvenceik súlyos vereséget szenvedtek, megtapsolták őket, hiszen már az nagy dolog, hogy a nagy hírű angol klub ellen játszottak. A lelátón még negyedórával a lefújás után is kórusban éltették csapatukat, az angol drukkerek - akik a meccs hajrájában mutogatással próbálták ingerelni a padlóra került magyar klub szurkolóit - nem is nagyon értették, minek örülnek annyira a vesztesek.

Amikor pedig a stadion kapuin kiengedték a vendégeket, mindenki úgy indult hazafelé, hogy kisebb-nagyobb Manchester United-szatyrokat és -ajándékokat szorongatott a hóna alatt. Erről a kalandról még évek múlva is mesélni fognak, hiába lett 0-5 a vége.

Bozsik: Túl gyors tempót diktált a MU/sport/focivilag/bl/20020828bozsik.html

Bozsik Péter, a ZTE edzője a budapesti győzelem után is óvatos volt, nem győzte hangsúlyozni, legfeljebb öt-hat százalék az esély a továbbjutásra, és hamar kiderült, reálisan látta a helyzetet. A meccs után elmondta, ő is úgy érezte, játékosai nem tudták felvenni az angolok szélvészgyors tempóját, így hamar hátrányba kerültek, gyakorlatilag már ekkor eldőlt a továbbjutás.

A magyar bajnok hazaútja mellesleg meglehetősen hosszúra sikeredett, mint Lang József, a ZTE Rt. elnöke elmondta, a grazi landolás után délelőtt tízre ért haza a csapat. A játékosokat nem törte le különösebben a vereség és a kiesés, tisztában voltak vele, hogy nem történt tragédia, érvényesült a papírforma. Most már várják az UEFA-kupa sorsolását, s az elnök nem is tudja, milyen ellenfelet kívánjanak.

A sorozat e szakaszában könnyűt már nem kaphatnak, viszont egy újabb sztárcsapat ismét komoly bevételt hozhat a Zalaegerszegnek, hiszen a belépőkkel és a televíziós közvetítési jogokkal szépen lehet keresni. A helyzetre jellemző, hogy még az is bizonytalan, hol játszik majd a csapat - valószínűleg a Puskás stadion és az Üllői út között választanak -, ez az ellenfél kilététől függ. Lang még nem tudja, milyen bevétellel zárja BL-selejtezőbeli szereplését a Zete, ám egyes becslések szerint a klub kétszázmillió forint feletti összeghez jutott.

Halas Zoltán