Vágólapra másolva!

Miután bejelentette, hogy szerződést bontott a Milannal, elmondása szerint egymást érték az őt maradásra bíró megnyilatkozások. "Játékostársak, szurkolók, vezetők kerestek meg, hogy rávegyenek, gondoljam meg magam, ne hagyjam el a csapatot, Milánót. Mindez örömmel töltött el, s mélyen meghatott a ragaszkodás, a felém megnyilvánuló szeretet, ezért úgy döntöttem, mégsem távozom" - idézte az EFE Rivaldót, aki hozzátette: a döntő lökést korábbi elhatározása megváltoztatásához az a telefonhívás adta, amelyet a csapatkapitány Paolo Maldinitől kapott.

Ezzel együtt a volt aranylabdásban maradt bizonytalanság. "Mint korábban, ugyanúgy állok a vezetőedző rendelkezésére, bár nem kaptam semmiféle biztosítékot arra, hogy játszani is fogok. Mégis elégedetten utazom Spanyolországba, még úgy is, hogy nem tudom, pályára léphetek-e a Celta ellen, különösen azok után, hogy az utóbbi napokban nem edzettem" - mondta.

Rivaldo távozási szándéka az új bajnoki idény kezdetén erősödött föl, amikor kiderült, hogy a Milan szakvezetője, Carlo Ancelotti nemhogy kezdőemberként, de még csereként se nagyon veszi számításba.