A Németország déli részén tomboló heves hóvihar miatt el kellett halasztani a Real Madrid hétfő reggeli repülőútját, a müncheni repülőtér ugyanis nem tudott gépeket fogadni. Egyelőre ez a legnagyobb probléma a királyi gárdánál, amely a legjobb összeállításában várja a keddi, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzését. A Bayernben Kahn felépült, Ballack, Pizarro és Robert Kovac játéka viszont kérdéses.
Válaszd a legjobbakat!
A Bild már hétfőn megkezdte "támadását", a német bulvárlap ugyanis úgy véli, Oliver Kahn szerepeltetése nagy rizikót jelent a bajorok számára. "Nem érdekel már semmi, csak magamra és a keddi mérkőzésre koncentrálok. Tízezer százalékig fittnek kell lennem" - nyilatkozta a korábban hátsérüléssel bajlódó kapus.
A mértékadóbb Kicker szerint Oliver Kahn szereplése biztos, a klasszis hálóőr felépül a horvátok elleni válogatott mérkőzésen szerzett sérüléséből (a Hamburg ellen a mindössze 19 éves Michael Rensing védte a bajorok kapuját).
Kérdéses viszont Michael Ballack, Robert Kovac és Claudio Pizarro játéka: előbbi hörghurutban szenved, ki is hagyta a Hamburg elleni bajnokit, amennyiben nem javul állapota, Schweinsteiger pótolhatja. A horvát védő a hét végi bajnokin szenvedett combizomhúzódást, míg a perui csatár bokasérüléssel bajlódik. "Való igaz, Ballack nem biztos, hogy játszhat" - nyilatkozta dr. Wolfgang Peter csapatorvos.
A madridiaknál Carlos Queiroz vezetőedző a lehető legjobb összeállításában küldheti pályára együttesét, a kispadon César, Pavón, Mejía, Borja, Cambiasso, Juanfrán, Solari, Portillo és Núnez ül majd.
A bajorok azt már most jó előjelnek veszik, hogy a madridiak hétfő reggel nem tudtak menetrend szerint elutazni Bajorországba, a müncheni repülőtéren ugyanis olyan erős volt a havazás, hogy nem tudott gépet fogadni. A Marca már jelezte is: "a Realnak kedden két ellenféllel kell megküzdenie, a Bayern Münchennel és a hideggel".
a várható kezdőcsapatok:
Bayern München: Kahn - Sagnol, R. Kovac, Kuffour, Lizarazu - Salihamidzic, Ballack (Schweinsteiger), Hargreaves, Ze Roberto - Makaay, Pizarro
Real Madrid: Casillas - Salgado, Helguera, R. Bravo, R. Carlos - Figo, Beckham, Zidane, Guti, Ronaldo, Raúl.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?