Négy találkozót játszottak kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, s az első felvonás után még egyik csapat sem lehet biztos abban, hogy a legjobb nyolc közé kerül.
Válaszd a legjobbakat!
A legnagyobb érdeklődés a Bayern München-Real Madrid találkozót övezte, a 90 perc nagy részében a hazaiak támadtak, ennek a 75. percben lett meg az eredménye, amikor Pizarro beadását Roy Makaay fejelte a kapuba. A bajorok azonban csak nyolc percig örülhettek, mert Roberto Carlos 26 méteres szabadrúgását Oliver Kahn "besöpörte" a hálóba.
"Büszkék lehetünk a teljesítményünkre, számos helyzetet dolgoztunk ki, 2-0-ra vagy 3-0-ra is nyerhettünk volna" - mondta Ottmar Hitzfeld, a Bayern München vezetőedzője. "Sajnálom Oliver Kahnt, hiszen az elmúlt hetekhez hasonlóan most is kiválóan védett."
Carlos Queiroz, a Real Madrid trénere szerint a szurkolók remek mérkőzést láthattak, s örül annak, hogy döntetlennel "úszták meg" az első felvonást: "Nagyon nehéz találkozó volt, a Bayern kiválóan futballozott. Azt is mondhatnám, hogy az eredménnyel elégedettebb vagyok, mint a teljesítményünkkel, de a hazaiak alaposan megnehezítették a dolgunkat."
A címvédő Milan gól nélküli döntetlent ért el a Sparta Praha vendégeként, de az olasz sztárcsapat csak látszólag került kedvező helyzetbe. A milánói visszavágón ugyanis csak a győzelem jelenthet továbbjutást Sevcsenkóéknak. "Jó eredményt értünk el, kedvező, hogy nem kaptunk gólt" - értékelt Jiri Kotrba, a csehek trénere.
"Szép találkozó volt, nagyon tetszett a játékunk. Sajnálom, hogy elmaradt a győzelmünk, de jó úton haladunk a negyeddöntő felé" - mondta Carlo Ancelotti, a Milan szakmai irányítója.
Az Arsenal kedden Spanyolországban is bizonyította, hogy egyike a világ legjobb csapatainak, úgy nyert 3-2-re, hogy a Celta Vigo egyszer sem került előnybe. Arséne Wenger, a londoniak vezetőedzője azonban nem volt teljesen elégedett a lefújás után: "Kétszer is akkor kaptunk gólt, amikor már azt gondoltuk, túl vagyunk a legnehezebb feladaton. Olyan szituációk után voltak eredményesek a hazaiak, amelyeket általában meg tudnak oldani a védőink. Alig hiszem el, hogy kétszer is pontrúgás után szereztek gólt a vigóiak."
Radomir Antic, a spanyolok trénere szerint a játékvezető három esetben is rosszul ítélt, ezzel a vendégeknek kedvezett: "Az Arsenal első góljánál szabálytalankodtak a kapusunkkal szemben, majd Silvinhót fellökték a 16-oson belül, mégsem kaptunk tizenegyest. Végül Mosztovoj ellen is szabálytalanság történt sorsdöntő pillanatban."
A Lokomotiv Moszkva hazai pályán már 2-0-ra vezetett a Monacóval szemben, de nem tudta megőrizni jelentősnek tűnő előnyét, s a 2-1 már a franciáknak kedvez.
"A vártnál jobb eredményt értünk el, bár sajnálom, hogy számos helyzetet elhibáztunk. A csapat egységes volt, optimistán várjuk a visszavágót" - nyilatkozta Jurij Szjomin, az oroszok edzője.
Kollégája, Didier Deschamps sem szomorú, de tudja, a visszavágón jobb játék kell a továbbjutáshoz: "Örülök a gólunknak, de el kell ismernem, a Lokomotiv kiválóan futballozott. Mi a szünet után javultunk fel, megőriztük esélyünket a negyeddöntőbe kerüléshez."
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Sok mindent elrontott a magyar focitehetség
Sokáig a magyar foci legnagyobb tehetségeként emlegették, 18 évesen már a Liverpool játékosa volt, később azonban öt év alatt mindössze négy gólt tudott összehozni ...
Rooney kiosztotta az ellenfelét gyomron rúgó Suárezt
A nyolcmeccses eltiltástását letöltő Luis Suárez visszatérése fellelkesítette a Liverpool-szurkolókat, de az uruguayi csatár a Tottenham ellen megint nem csak a ...
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Brady rekordokat döntött, a Giants pedig Super Bowlt nyert
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét ...
Háromgólos hátrányból állt fel a MU a Chelsea ellen
Páratlan feltámadást produkált a Manchester United a Chelsea elleni rangadón. Alex Ferguson együttese háromgólos hátrányból felállva mentett pontot Londonban. Ezzel ...
Tíz dolog, amely elképzelhetetlen lenne egy foci-Eb-n
A labdarúgó Afrika-kupa elméletileg ugyanolyan kontinensviadal, mint az Európa-bajnokság. A különbség azonban nem csak a földrajzi távolságban rejlik: Európában ...
Legszentebb sportünnepére készül Amerika
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka fél egykor megismétlődik a 2008-as Super Bowl, a New England Patriots és a New York Giants csap össze Indianapolisban az ...
Görbiczék legyőzték idegenben a tavalyi BL-döntőst
A Győr izgalmas végjátékban bravúros, 28-26-os győzelmet aratott az előző idényben finalista spanyol Itxako Navarra otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája ...
Aki Xavinál is pontosabban passzol
Az FC Barcelona és a spanyol válogatott játéka a rengeteg rövid, lapos passzon alapul, amiben kulcsszerep jut az irányító Xavinak, aki posztján a világ legjobbjának ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől John ...
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Bukósisak kellene a Bundesligában
Néhány évvel ezelőtt még különleges látványnak számított, ha egy focista arcvédő maszkban lépett pályára, mostanra azonban jelentősen megnőtt az arc- és fejsérülések ...
Éles szeműeknek kedvez a rendőrség újítása
Állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cserélik a videósokat.
Négy volt villalakót küldtek vissza az RTL műsorába
Ott van Szandika, Olivér, Tordas Ildi, Gombi, lesz flört, pucérkodás.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.