Az Arsenal és a Real Madrid után egy újabb favorit, a címvédő Milan is kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligájából. A piros-feketék bár 4-1-re megnyerték a negyeddöntő első találkozóját, a La Coruna-i visszavágón a Deportivo 4-0-ra legyőzte a Serie A éllovasát, s így bejutott az elődöntőbe. A spanyolok ellenfele a tavalyi UEFA-kupa-győztes FC Porto lesz: a portugál együttes a hazai 2-0 után a Lyon otthonában 2-2-es döntetlent ért el, s így magabiztosan jutott a négy közé.

Forrás: EPAMauro Silváék megállították a címvédőt
Nyerjen jegyet!
Az első, olaszországi mérkőzésen 4-1-es vereséget elszenvedett Deportivo az első félidőben olyan bámulatos teljesítményt produkált, mint riválisa két héttel ezelőtt a szünet után. A Deportivo azonnal letámadta a Milant, s már az ötödik percben Pandiani lapos, 16 méteres lövésével megszerezte a vezetést. Valerón a 35. percben Didát megelőzve az üres kapuba fejelt, majd még a játékrész vége előtt Luque Nesta hibáját kihasználva egyedül vezethette rá a labdát a vendégek kapusára, és a léc alá lőtt. A szünetben már a vendéglátók érezhették magukat továbbjutónak, a 76. percben pedig tovább folytatódott a Depor-csoda: Fran a tizenhatos bal sarkánál egy szemtelen csellel becsapta Gattusót, majd 14 méterről a kapu bal oldalába lőtt. A spanyol csapat parádés teljesítménnyel, s nagy meglepetést okozva elütötte a továbbjutástól jóval esélyesebbnek tartott ellenfelét.
Lyonban az UEFA-kupa tavalyi győztese, az első felvonást hazai pályán 2-0-ra megnyert Porto gyakorlatilag már a 6. percben eldöntötte a párharc végkimenetelét, hiszen Maniche találatával elérte, hogy a hazaiaknak négy gólt kelljen szerezniük az elődöntős álmok valóra váltásához. Bár a franciák hamarosan egyenlítettek, és további támadásokat is vezettek, a portugálok eredményesen őrizték kapujukat, majd közvetlenül a fordulás után - ismét Maniche révén - még növelték is előnyüket. Az utolsó negyedórára emberhátrányba is került házigazdák ugyan egyenlítettek, de döntően már nem tudták befolyásolni a csata végkimenetelét.
Az elődöntőben a Porto a Deportivóval, a Monaco pedig a Chelsea-vel találkozik. Az időpontok: április 20. vagy 21. és május 4. vagy 5.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Deportivo La Coruna (spanyol) - AC Milan (olasz) 4-0 (3-0)
vezette: Meier (svájci)
Deportivo: Molina - Manuel Pablo, Jorge Andrade, Naybet, Romero - Victor, Sergio (Duscher, 87.), Mauro Silva, Luque (Fran, 66.) - Valerón (Djalminha, 91.), Pandiani.
Milan: Dida - Cafú, Nesta, Maldini, Pancaro (Rui Costa, 77.) - Gattuso,
Pirlo (Serginho, 59.), Seedorf - Kaká - Tomasson (Inzaghi, 67.),
Sevcsenko
gól: Pandiani (5.), Valeron (35.), Luque (44.), Fran (76.)
továbbjutott: a Deportivo La Coruna 5-4-es összesítéssel
Olympique Lyon (francia) - FC Porto (portugál) 2-2 (1-1)
vezette: Frisk (svéd)
Lyon: Coupet - Berthod, Müller, Edmilson - Essien (Réveillere, 60.), Diarra, Dhorasoo (Deflandre, 76.), Malouda, Juninho Pernambucano (Bergougnoux, 60.)- Luyindula, Elber.
Porto: Vitor Baia - Ferreira, Carvalho, Jorge Costa, Nuno Valente - Costinha, Maniche, Deco (Mendes, 76.), Alejnyicsev - Carlos Alberto (Pedro Emanuel, 47.), McCarthy (Jankauskas, 57.).
gól: Luyindula (14.), Elber (90.), illetve Maniche (6., 47.)
piros lap: Edmilson (74.)
tj: a Porto 4-2-es összesítéssel.
[origo]/(MTI)
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Sok mindent elrontott a magyar focitehetség
Sokáig a magyar foci legnagyobb tehetségeként emlegették, 18 évesen már a Liverpool játékosa volt, később azonban öt év alatt mindössze négy gólt tudott összehozni ...
Rooney kiosztotta az ellenfelét gyomron rúgó Suárezt
A nyolcmeccses eltiltástását letöltő Luis Suárez visszatérése fellelkesítette a Liverpool-szurkolókat, de az uruguayi csatár a Tottenham ellen megint nem csak a ...
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Brady rekordokat döntött, a Giants pedig Super Bowlt nyert
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét ...
Háromgólos hátrányból állt fel a MU a Chelsea ellen
Páratlan feltámadást produkált a Manchester United a Chelsea elleni rangadón. Alex Ferguson együttese háromgólos hátrányból felállva mentett pontot Londonban. Ezzel ...
Tíz dolog, amely elképzelhetetlen lenne egy foci-Eb-n
A labdarúgó Afrika-kupa elméletileg ugyanolyan kontinensviadal, mint az Európa-bajnokság. A különbség azonban nem csak a földrajzi távolságban rejlik: Európában ...
Legszentebb sportünnepére készül Amerika
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka fél egykor megismétlődik a 2008-as Super Bowl, a New England Patriots és a New York Giants csap össze Indianapolisban az ...
Görbiczék legyőzték idegenben a tavalyi BL-döntőst
A Győr izgalmas végjátékban bravúros, 28-26-os győzelmet aratott az előző idényben finalista spanyol Itxako Navarra otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája ...
Aki Xavinál is pontosabban passzol
Az FC Barcelona és a spanyol válogatott játéka a rengeteg rövid, lapos passzon alapul, amiben kulcsszerep jut az irányító Xavinak, aki posztján a világ legjobbjának ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől John ...
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Bukósisak kellene a Bundesligában
Néhány évvel ezelőtt még különleges látványnak számított, ha egy focista arcvédő maszkban lépett pályára, mostanra azonban jelentősen megnőtt az arc- és fejsérülések ...
Éles szeműeknek kedvez a rendőrség újítása
Állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cserélik a videósokat.
Négy volt villalakót küldtek vissza az RTL műsorába
Ott van Szandika, Olivér, Tordas Ildi, Gombi, lesz flört, pucérkodás.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.