Kedden a Riazor-stadionban a Deportivo La Coruna és a Porto ismét összecsap, a tét a Bajnokok Ligája döntője. A két héttel ezelőtti első mérkőzésen gól nélküli döntetlen született, így egyelőre megjósolhatatlan, hogy ki lesz a párharc győztese.
UEFA Euro2004
A két csapat ellentétes módon hangolt a mérkőzésre, a Deportivo hazai pályán verte a Real Madridot, míg a Porto, már bajnokként, kikapott a Rio Ave otthonában. A vendég portugálok háza táján meglepetést okozott, hogy Jose Mourinho Marco Ferreirát és Cesar Peixotót is kihagyta az utazó keretből. A tavalyi UEFA-kupa menetelés hőse, Derlei ellenben visszatér térdsérülése után, így jelentősen megerősödött a csatársor, ami mindenképp jó hír a Sárkányok drukkereinek az odavágó vérszegény támadójátéka után.
A galíciaiak meggyőző játékkal és egy kis szerencsével győzték le a Realt, úgy, hogy Javier Irrureta edző több játékosát is pihentette. A hazaiak a három sárgás Mauro Silva és az előző meccsen kiállított Jorge Andrade kivételével a legjobb összeállításban várhatják az elődöntőt, előbbit várhatóan Sergio, utóbbit Héctor helyettesíti majd. Irrureta fejében már összeállt a kezdőcsapat, mindössze egyetlen kérdőjel van, hogy a csatársorban a Real ellen remeklő Diego Tristan, avagy a BL-ben eddig hat gólt szerző Pandiani kezdjen.
A mérkőzést az olasz Pierluigi Collina vezeti majd. A 44 éves bíró ebben a szezonban mindkét csapatnak egy-egy meccsen fújta a sípot, és mindkét gárda vereséget szenvedett, a Porto otthon kapott ki a Realtól, a Depor pedig idegenben a PSV-től. A fogadóirodák is készülnek az elődöntőre, az angol William Hillnél oddsai például a következők: Deportivo 7-4, Monaco 15-8, Porto 3-1, Chelsea 5-1
Várható kezdőcsapatok:
Deportivo La Coruna: Molina - Manuel Pablo, Naybet, Cesar, Romero - Victor, Duscher, Sergio, Luque - Valerón - Pandiani
FC Porto:Vitor Baia - Paulo Ferreira, Jorge Costa, Carvalho, Nuno Valente - Costinha, Maniche, Mendes, Bosingwa, Deco - McCarthy
[origo]/MTI
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Bukósisak kellene a Bundesligában
Néhány évvel ezelőtt még különleges látványnak számított, ha egy focista arcvédő maszkban lépett pályára, mostanra azonban jelentősen megnőtt az arc- és fejsérülések ...
Terryt megint megfosztották a csapatkapitányságtól
Az Angol Labdarúgó Szövetség vezetői megfosztották válogatottbeli csapatkapitányi tisztségétől John Terryt, a Chelsea védőjét.
A nagymama küldte vissza teniszezni Szávay csúcsra ért riválisát
2005-ben még Szávay Ágnessel nyert junior párosban a Roland Garroson és Wimbledonban Viktorija Azarenka, aki Melbourne-ben az első fehérorosz Grand Slam-győztes ...
Két csapat gyűri egymást a világ legkisebb focibajnokságában
Két csapattal üzemel a világ legkisebb futballbajnoksága az Anglia partjaitól 40 kilométernyire fekvő, mindössze kétezer lakosú Scilly-szigeteken. A két csapat, ...
Ballack ma már csak problémaforrás
Aligha kérdéses, hogy Michael Ballack a 2000-es évek egyik legjobb német futballistája: nagy szerepe volt abban, hogy a válogatott döntőt játszhatott a 2002-es vébén, és ...
Milito négy gólt lőtt, a Lazio ellen folytatódott a Milan rangadófóbiája
Kikapott a címvédő Milan a Lazio otthonában a Serie A 21. fordulójában, így a Juventus négy ponttal meglóghat a bajnok elől, ha megveri a Parmát a rossz idő miatt kedden ...
Sötét múltú orosz milliárdos építhet topcsapatot Koman új klubjából
Az átigazolási időszak utolsó napján eldőlt Koman Vladimir sorsa: a magyar válogatott középpályása a Sampdoriából a patinás, azonban jelenleg csak másodosztályú francia ...
Tudniuk kell a pólós lányoknak, miért másznak meg háromezer lépcsőt
A női vízilabda sokkal kiszámíthatatlanabb a férfinál, és még az olimpiai indulás sem vehető biztosra, Merész András szövetségi kapitány mégis azt sulykolja a ...
Miki egér-terápia segíthet a Liverpoolon
A Liverpool egy héten belül mindkét manchesteri csapatot elbúcsúztatta, a Cityt a ligakupából, a Unitedet pedig az FA-kupából verte ki, előbbi sorozatban már a döntőre ...
Meztelen olimpikonok a Playboyban - második rész
Az olimpiákon rengeteg kisportolt, tökéletes alakú versenyzőnőt láthatunk, a Playboy szerkesztői pedig már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy sokan közülük az újságban ...
A -20-at az autók is érzik
Hogyan lehet elkerülni a hétvégén várhatóan érkező dermesztő hideg autós veszélyeit?
Pont került a végére: halál a Barátok köztben
Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.