Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a dán Kim Milton Nielsen lesz a szerdai AS Monaco - FC Porto Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője.
Eb-arcképcsarnok az [origo]-n
szes játéko-
sával!
A 43 éves bíró büszkélkedhet a legtöbb BL-fellépéssel, hiszen eddig 44 összecsapást dirigált, s a sípmesterek sorában természetesen ott lesz a június 12-én kezdődő portugáliai Európa-bajnokságon is.
Nielsen első rangos megbízatását az 1989-es futsal-világbajnokságon kapta, majd ugyanebben az évben az U16-os Európa-bajnokság döntőjében is szerepet kapott. 1993-ban az ifjúsági vébén és a Werder Bremen - Barcelona Szuperkupa-döntő első mérkőzésén sípolt. Egy esztendővel később az Internazionale-Salzburg UEFA-kupa-döntő első felvonását vezette, a 96-os angliai Eb-től kezdve pedig minden világversenyen ott volt a játékvezetők keretében.
Egyik legemlékezetesebb ítéletének azt tartják, amikor az 1998-as világbajnokságon "törlesztésért" kiállította David Beckhamet, az angolok középpályását az Argentína elleni nyolcaddöntőben.
(MTI)
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Sok mindent elrontott a magyar focitehetség
Sokáig a magyar foci legnagyobb tehetségeként emlegették, 18 évesen már a Liverpool játékosa volt, később azonban öt év alatt mindössze négy gólt tudott összehozni ...
Rooney kiosztotta az ellenfelét gyomron rúgó Suárezt
A nyolcmeccses eltiltástását letöltő Luis Suárez visszatérése fellelkesítette a Liverpool-szurkolókat, de az uruguayi csatár a Tottenham ellen megint nem csak a ...
Óriások árnyékából ért a csúcsra Eli Manning
Kisgyerekként testi fölényével, felnőttként pedig követhetetlen rekordjaival, halálpontos passzaival és egy csúfos veréssel nőtt öccse fölé a profi amerikaifutball-liga ...
Brady rekordokat döntött, a Giants pedig Super Bowlt nyert
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét ...
Háromgólos hátrányból állt fel a MU a Chelsea ellen
Páratlan feltámadást produkált a Manchester United a Chelsea elleni rangadón. Alex Ferguson együttese háromgólos hátrányból felállva mentett pontot Londonban. Ezzel ...
Tíz dolog, amely elképzelhetetlen lenne egy foci-Eb-n
A labdarúgó Afrika-kupa elméletileg ugyanolyan kontinensviadal, mint az Európa-bajnokság. A különbség azonban nem csak a földrajzi távolságban rejlik: Európában ...
Legszentebb sportünnepére készül Amerika
Magyar idő szerint vasárnap éjszaka fél egykor megismétlődik a 2008-as Super Bowl, a New England Patriots és a New York Giants csap össze Indianapolisban az ...
Görbiczék legyőzték idegenben a tavalyi BL-döntőst
A Győr izgalmas végjátékban bravúros, 28-26-os győzelmet aratott az előző idényben finalista spanyol Itxako Navarra otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája ...
Aki Xavinál is pontosabban passzol
Az FC Barcelona és a spanyol válogatott játéka a rengeteg rövid, lapos passzon alapul, amiben kulcsszerep jut az irányító Xavinak, aki posztján a világ legjobbjának ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől John ...
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Bukósisak kellene a Bundesligában
Néhány évvel ezelőtt még különleges látványnak számított, ha egy focista arcvédő maszkban lépett pályára, mostanra azonban jelentősen megnőtt az arc- és fejsérülések ...
Éles szeműeknek kedvez a rendőrség újítása
Állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cserélik a videósokat.
Négy volt villalakót küldtek vissza az RTL műsorába
Ott van Szandika, Olivér, Tordas Ildi, Gombi, lesz flört, pucérkodás.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.