A Bajnokok Ligája történetében, vagyis az elmúlt 11 esztendőben a döntőnek mindig volt legalább egy olyan résztvevője, amelyet előzetesen is az első számú favoritok közé soroltak, és már a sorozat előtt is egyértelműen sztárcsapatnak számított Európában. Az idén azonban más a helyzet; a legnagyobb esélyesek sorra elvéreztek, és a fináléba két olyan csapat került be, amelyet ugyan kiváló gárdának tartottak, de kevesen gondolták volna, hogy ilyen messzire eljut.

Forrás: MTITavaly a Milan nyert, idén a Depor megállította Maldiniékat
Vegyük csak sorra az elmúlt tíz esztendő Bajnokok Ligája-aranyérmeseit: csupa olyan klubot találunk a listán, amelyek évtizedek óta állandóan ott vannak az európai labdarúgás élmezőnyében. Milan, Ajax, Juventus, Real Madrid, Bayern München - a sorból talán csak a Dortmund lóg ki egy kicsit, mondjuk a németek 1997-es diadala a Juve felett akkor egyértelműen meglepetésnek is számított. A névsorból azonban látszik, hogy meglepetéscsapatok ide vagy oda, a végső győzelem szinte kivétel nélkül olyan együttesé lett, amelyet előzetesen is a legnagyobb favoritok közé soroltak, és amely igazi sztáralakulatnak számított.
Ehhez képest most a döntőben két olyan gárda csap majd össze, amelyeket senki sem várt a fináléba, a Porto és a Monaco is alaposan felborította a papírformát. Mindkét csapat olyan klubokat vert ki menet közben, amelyeket jóval esélyesebbnek tartottak a továbbjutásra: a portugálok a szuperfavoritok közül a Manchester Unitedet búcsúztatták, a Monaco pedig a Real Madrid és a Chelsea "testén keresztül" verekedte be magát a fináléba. Aligha túlzás, hogy ez a vérfrissítés jól jött az európai labdarúgásnak, amelyben a legtehetősebb egyesületek túlsúlya már kezdett egy kicsit nyomasztóvá válni, még ha időnként akadt is egy-egy gárda, amely bele tudott szólni a "nagyok" vetélkedésébe (Valencia, Leverkusen).
| Élőben a Viasat3-on |
|
A Viasat3 televíziós csatorna 20.05-től élőben közvetíti a szerdai Porto-Monaco (20.45) BL-döntőt. |
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
Tett egy lépést a káosz felé az angol válogatott
Bár nyilvánosan nem tiltakozik, Fabio Capello szövetségi kapitány értetlenül áll a döntés előtt, hogy az angol szövetség megfosztotta csapatkapitányi tisztségétől a ...
A Leverkusen csatára a fürdőszobában bukta el a Barca elleni csatát
Nem mindennapi baleset miatt kénytelen nélkülözni egyik kulcsjátékosát a Bayer Leverkusen a Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő odavágóján.
Bukósisak kellene a Bundesligában
Néhány évvel ezelőtt még különleges látványnak számított, ha egy focista arcvédő maszkban lépett pályára, mostanra azonban jelentősen megnőtt az arc- és fejsérülések ...
Terryt megint megfosztották a csapatkapitányságtól
Az Angol Labdarúgó Szövetség vezetői megfosztották válogatottbeli csapatkapitányi tisztségétől John Terryt, a Chelsea védőjét.
A nagymama küldte vissza teniszezni Szávay csúcsra ért riválisát
2005-ben még Szávay Ágnessel nyert junior párosban a Roland Garroson és Wimbledonban Viktorija Azarenka, aki Melbourne-ben az első fehérorosz Grand Slam-győztes ...
Két csapat gyűri egymást a világ legkisebb focibajnokságában
Két csapattal üzemel a világ legkisebb futballbajnoksága az Anglia partjaitól 40 kilométernyire fekvő, mindössze kétezer lakosú Scilly-szigeteken. A két csapat, ...
Ballack ma már csak problémaforrás
Aligha kérdéses, hogy Michael Ballack a 2000-es évek egyik legjobb német futballistája: nagy szerepe volt abban, hogy a válogatott döntőt játszhatott a 2002-es vébén, és ...
Milito négy gólt lőtt, a Lazio ellen folytatódott a Milan rangadófóbiája
Kikapott a címvédő Milan a Lazio otthonában a Serie A 21. fordulójában, így a Juventus négy ponttal meglóghat a bajnok elől, ha megveri a Parmát a rossz idő miatt kedden ...
Sötét múltú orosz milliárdos építhet topcsapatot Koman új klubjából
Az átigazolási időszak utolsó napján eldőlt Koman Vladimir sorsa: a magyar válogatott középpályása a Sampdoriából a patinás, azonban jelenleg csak másodosztályú francia ...
Tudniuk kell a pólós lányoknak, miért másznak meg háromezer lépcsőt
A női vízilabda sokkal kiszámíthatatlanabb a férfinál, és még az olimpiai indulás sem vehető biztosra, Merész András szövetségi kapitány mégis azt sulykolja a ...
Miki egér-terápia segíthet a Liverpoolon
A Liverpool egy héten belül mindkét manchesteri csapatot elbúcsúztatta, a Cityt a ligakupából, a Unitedet pedig az FA-kupából verte ki, előbbi sorozatban már a döntőre ...
Meztelen olimpikonok a Playboyban - második rész
Az olimpiákon rengeteg kisportolt, tökéletes alakú versenyzőnőt láthatunk, a Playboy szerkesztői pedig már évtizedekkel ezelőtt rájöttek, hogy sokan közülük az újságban ...
A -20-at az autók is érzik
Hogyan lehet elkerülni a hétvégén várhatóan érkező dermesztő hideg autós veszélyeit?
Pont került a végére: halál a Barátok köztben
Kőváry Tamást arról faggattuk, hogy miként élte meg karaktere halálát.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.