Vágólapra másolva!
Miközben a Real Madridnál arról beszélnek, hogy néha szerencsésebb egy nagy igazolás, mint több futballista megvásárlása, addig az FC Barcelonánál a játékoskeret bősége okoz gondot. A katalánok a napokban kezdték meg az edzőtáborozást Svájcban, és a gárda edzője, Carles Rexach szerint pár futballistának ez az utolsó alkalma arra, hogy kivívja helyét az első csapatnál.

Rexach elsősorban a kapusokra gondolt, hiszen a Barcának jelenleg négy hálóőre is van. A River Plate-től szerződtetett argentin Bonanónak egyelőre bérelt helye van a csapatban, így a másik három portásnak kell megküzdenie a tartalék szerepköréért. Erre jelenleg a fiatal Reinának van a legjobb esélye, így Richard Dutruel és Francesc Arnau hamarosan akár el is hagyhatja a klubot. Rexach ugyanis kifejtette, hogy mindössze két kapusra van szüksége a játékoskeretben.

Ami a mezőnyjátékosokat illeti, itt leginkább Simao Sabrosának, Boudewijn Zendennek, Alfonsónak és Daninak kell izgulnia a helyéért. Rexach minél előbb szeretné húszfősre csökkenteni a keretét, így e négy játékosnak (érdekesség, hogy mindannyian támadó szellemű futballisták) két választása van: vagy máshová szerződnek, vagy pedig összeszorítják a fogukat, és bíznak abban, hogy ha lehetőségük adódik, akkor élni tudnak vele.

A katalán gárda egyébként a dolgok jelenlegi állása szerint a hét végén vívja első előkészületi mérkőzését a Chelsea ellen, ezt követően pedig sorrendben az FC Luzern, az FC Basel, a Sporting Lisboa, a Derby County és a Blackburn Rovers lesznek az ellenfelei.

Ajánlat:

FC Barcelona