Vágólapra másolva!
Kirabolták Savo Milosevicet, az AC Parma labdarúgócsapatának jugoszláv csatárát - ismét. Tavaly áprilisban két autóval, ezúttal "csak" egy aranyórával rövidítették meg.

Milosevic az edzőtáborból érkezett haza, amikor otthona előtt fegyvert fogtak rá, és értékeinek átadását követelték. "Négyen álltak lesben. Körülvettek, egyikük pisztolyt tartott az arcomhoz, a többiek kezében különféle szerszámok voltak. A lakáskulcsomat és a robbanásbiztos széf kódját követelték. Mondtam, hogy vigyenek, amit csak akarnak. Erre egyikük leszedte az aranyórámat, majd mindannyian elfutottak" - mondta a Parma-csatár Milosevic.

A rendőrség szerint a futballista szerencsés, hogy élve megúszta az esetet. Milosevicet nem most rabolták ki először, tavaly áprilisban két Mercedes típusú autót vittek el a garázsából.