Vágólapra másolva!
Kedden éjfélkor lejárt az átigazolási határidő, így a téli szünetig kialakult a hazai labdarúgó NB I csapatainak játékoskerete. A hét végi, 4. forduló előtt tekintsük át a változásokat.

Dunaferr:
A bajnoki ezüstérmes csapathoz több új játékos is érkezett: Petry Zsolt, Zováth János, Thomas Sowunmi, Baranyi Miklós és a jugoszláv Rade Medics. Távozott a két napig újvárosinak számító Kabát Péter, valamint Igor Nicsenko, Zavadszky Gábor, Pomper Tibor, Szakos Csaba, Vojimir Szindjics és Dejan Milovanovics. Valószínűleg Rabóczki Balázs is eligazol, őt az osztrák Salzburg teszteli.

Debrecen:
A "Loki" belehúzott, az utolsó napokban három légióst is sikerült szerződtetni. A legnagyobb igazolásnak a szlovák válogatott Jozef Majoros tűnik, aki 1998-ban még az Év Játékosa volt hazájában, és megfordult a Slovan Bratislava, valamint az 1. FC Kosice együttesében is. Neki, valamint a jugoszláv Vladimir Nenadicsnak és a grúz Kaha Sketianinak nincsen még játékengedélye. Érkezett még Kuttor Attila, Bíró Szabolcs, Tiber Krisztián és Plókai Attila.

Videoton:
A "kis Újpest" megvált kevésbé foglalkoztatott játékosaitól, majd kinyitotta a pénztárcát és vett 12 futballistát. A Megyeri útról négyen érkeztek az exújpesti Várhidi Péter együtteséhez, de a Terjék Lajos, Némedi Norbert, Kovács Balázs, Szlezák Zoltán kvartett mellett Székesfehérvárra költözött Pomper Tibor (Dunaferr), Végh Zoltán (MTK), Komódi László (Vasas), Tímár Krisztián (BKV Előre), Bekő Balázs (Hapoel Jerusalem), Hamar István (Maccabi Netanya), és két brazil, Pablo, valamint Adriáno is.

FTC:
A bajnokság kezdetére csupán Szabó Tibor és Zombori Zalán érkezett, ám utána sikerült megegyezni a szlovák Igor Szkukalekkel és Tibor Janculával, valamint az egykori jugoszláv válogatott Alekszandar Joviccsal. A távozók listája nagyobb, elment Lakos Pál, Rob Kornél, Csoknay Norbert, Tóth Mihály, Dragan Crnomarkovics, Schultz Levente és Csiszár Ákos.

ZTE:
Zalaegerszegen az eddig is komoly pénzügyi tranzakciókat sejtető csapatot újra látványosan megerősítette a vezetés. A kispadra a Vasas edzője, Bozsik Péter került, míg a játékosok közül kék-fehérbe öltözött Urbán Flórián (Újpest), Kenesei Krisztián és Szamosi Tamás (MTK), illetve Molnár Balázs (Tatabánya). Vámos János visszatért az Üllői útra, míg négyen - Gaál László, Kónya László, Győri Zoltán, Cupik Ferenc) kettős igazolással a másodosztályú Hévízt erősíti.

Matáv-Sopron:
A "hűség városából" körülbelül annyian távoztak, mint amennyien érkeztek. Tüske, Preisinger, Lippai, Prazenica és Tóth Miklós helyett idén Tóth Mihály, Csiszár Ákos (mindkettő FTC), Sibalin Dániel (Baja), Bognár György (Nagykanizsa) és Bócz Tamás (BVSC) erősíti a soproni együttest.

Győr:
A Garami által összerakott csapat idén teljesen szétesett, az új tréner, Varga Zoltán pedig négy hét türelmi időt kért a szurkolóktól és a csapat vezetésétől. Távozott négy meghatározó játékos: Posza Zsolt, Kenesei Krisztián, Nagy László és Győri János. Az új szerzemények légiósok, hiszen az ukrán Igor Nicsenko, valamint a jugoszláv Dejan Milovanovics és Vojimir Szindjics a Dunaferrből érkezett, míg a szlovák Karel Schultz, a román Adrian Dulcea és a jugoszláv Szlobodan Sztepanovics újoncként próbál szerencsét.

Haladás:
A Hali meghatározó játékosai közül Bodor István Kecskemétre, Alex Kispestre, Andre a Vasashoz szerződött. Helyettük érkezett Preisinger Sándor, Nagy László, Almír Filipovics, valamint négy brazil, Arnon, Fred, Suriel és Japa.

MTK:
A Hungária körútról Schindler Szabolcs, Szrdjan Golovics, Végh Zoltán, Kuttor Attila, Erős Károly és Szamosi Tamás eligazolt, a vezetés viszont "megcsípte" Zavadszky Gábort (Dunaferr), Hajdu Attilát (Vasas), Mónos Tamást (Vasas), Győri Jánost (Győr), valamint a már "megszokott" jugoszláv légiósokat, Bojan Lazicsot és Szasa Branezacsot.

Újpest:
A Megyeri úton Posza Zsolt és a jugoszláv Dejan Poljakovics érkezése erősítés, a román Danut Frunza nem tűnik nagy igazolásnak, míg az eddig ismeretlen cseh Robert Wagner meglepetést szerezhet. A tavalyi együttesből Urbán Flórián Zalaegerszegre, Bíró Szabolcs Debrecenbe ment, míg az orosz Roman Orescsukot szabadlistára tette a klub.

Vasas:
Angyalföldön a legszembetűnőbb a minőségi romlás. Bozsik Péter edző és Mészáros Zoltán klubigazgató távozásával kártyavárként omlott össze a csapat, főleg, mert Kabát Péter, Thomas Sowunmi, Zováth János, Tiber Krisztián, Komódi László, Mónos Tamás, Hajdu Attila, Pető Tamás, Aranyos Imre és László András is eligazolt. Az új szakmai stáb, Slavko Kovacic és Tóth Bálint magyar szinten csupán Vincze Istvánt és Nagy I Sándor (Tatabánya), valamint Schindler Szabolcsot (MTK) tudta szerződtetni. A rengeteg külföldi pedig egyelőre melléfogásnak bizonyult: Ananam Orosko és Daniel Bogdanovic egy meccs után a juniorok közé került, de Dubravko Zrlic, Branko Cvetkovics és Marko Mitrovics sem igazi labdazsonglőr. Ezt a szerepet a Szombathelyről érkezett, de még sérült brazil André töltheti be. Az utolsó pillanatban a Kispest kapusa, Nota Gyula is aláírt egy évet a Vasasnál.

Kispest:
Az utolsó napok csendesen teltek a Bozsik Stadionban, ugyanis a csapat kerete gyakorlatilag már a bajnokság nyitányára kialakult. Egyetlen változást még Julius Nota távozása jelentette, a szlovákiai kapus a Vasashoz szerződött. Rajta kívül Plókai Attila (Debrecen) és Szabó Tibor (FTC) távozott, érkezett viszont Udvarácz Milán, Aranyos Imre, Borgulya István és a brazil Alex.