Vágólapra másolva!
A Deportivo Alavés együttese az előző idényben minden szurkoló szimpátiáját elnyerte az UEFA-kupában bemutatott meneteléssel, na meg azzal, hogy a fináléban minden idők egyik legjobb kupadöntőjét vívta a Liverpollal. Az eredmény a nemzetközi porondon is felhívta a vitóriai egyesületre a figyelmet, és ma már külföldről is szívesen igazolnak a klubhoz.

Az UEFA-kupában elért sikernek negatív hatása is volt, hiszen a csapat legjobbjaiért azonnal bejelentkeztek a különböző sztárklubok, Javi Moreno, valamint Cosmin Contra is az AC Milanba szerződött, így fenn állt a veszélye, hogy szétszéled az együttes. Ugyanakkor az ellenkező előjelű hatás sem maradt el, manapság már egyáltalán nem számít visszaesésnek, ha valakit az Alavés szeretne leigazolni, sőt, sok futballistának kifejezetten csábító a klub.

A fiatal argentin védő, Fabio Coloccini is inkább a spanyolokat választotta több olasz sztárklub helyett, amikor kiderült, hogy az AC Milan szívesen kölcsönadná őt. Pedig nem akárkiről van szó: Coloccini nemrégen szerzett ifjúsági világbajnoki címet. A napokban egy másik ismert labdarúgó is kijelentette, hogy legszívesebban az Alavésben folytatná pályafutását. Az Ajax Amsterdam veterán középpályása, Richard Witschge a legutóbbi szezonban nem nagyon találta a helyét az amszterdamiaknál, ráadásul alaposan össze is veszett a csapat edzőjével, Co Adriansee-vel, így nem csoda, hogy távozni szeretne a klubtól.

Witschgét ráadásul jól ismerik Spanyolországban, hiszen egykoron az FC Barcelonában is szerepelt, igaz, az még a Johann Cruyff féle időszakban volt. Az egykori holland világsztár fia, Jordi jelenleg éppen az Alavés futballistája, így könnyen lehet, hogy Witschge végül tényleg az UEFA-kupa döntősnél köt ki.