Vágólapra másolva!
Az UEFA-kupa előszobájának nevezett Intertotó-sorozat elérkezett a döntőihez. A találkozókat már kedden megrendezik, hogy így térjenek ki a szerdai Bajnokok Ligája-selejtezők elől. A három párosítás mindegyikében egy viszonylag "kiscsapat" játszik egy igazi nagyágyúval: az olasz Brescia a Paris-SG ellen lép pályára, a francia SAOS Troyes a Newcastle Unitedet fogadja, míg a svájci FC Basel ellenfele az angol Aston Villa lesz.

A Lombard FC Tatabányát búcsúztató Brescia az eddigi fordulókban még inkább a második garnitúrájával lépett pályára, és a kispadon sem Carlo Mazzone, hanem asszisztense, Leonardo Menichini ült, ám ezen a találkozón a klub már minden sztárjátékosát szerepelteti. Ez persze nem csoda, hiszen az egyesület korábban még sosem szerepelt az európai kupákban, így a továbbjutással történelmi tettet hajtana végre. A csapat már vasárnap délelőtt megérkezett Párizsba, és Mazzone ki is jelölte a kezdő csapatot, amelyben Roberto Baggio és Luca Toni is helyet kapott. A másik oldalon a legfőbb problémát az jelenti, hogy még mindig nem tudni: mi lesz akkor, ha a csapat kvalifikálja magát az UEFA-kupába. A fő tulajdonos, a Canal Plus nevű tévétársaság ugyanis a svájci FC Servette-nek is a fő részvényese, és a szabályok értelmében két, azonos tulajdonosú egyesület nem szerepelhet egy sorozatban.

A francia SAOS Troyes hasonló helyzetben van, mint a Brescia, legalábbis abban a tekintetben, hogy korábban szintén nem szerepelt még az európai porondon. Alain Perrin gárdája a francia bajnokság első két fordulója után eddig egy győzelemmel és egy vereséggel áll, vagyis felemás teljesítményt nyújtott, de a tréner reménykedik abban, hogy együttese most a szebbik arcát mutatja majd. Az angoloknál a perui Nolberto Solano állítólag hamis útlevele okoz gondot, bár a középpályás váltig állítja, hogy az okmánya eredeti, és ő valóban görög nagyszülőkkel rendelkezik.

A harmadik párosításban az Aston Villa Bázelben lép pályára, és a birminghami együttes nyári igazolásai mind elutaztak a csapattal, igaz, a dán portás, Peter Schmeichel csak azért, hogy a helyszínen szurkolhasson újdonsült csapattársainak. A világklasszis kapus vádlisérülése miatt nem léphet pályára, de a tréner, John Gregory szerint a jelenléte így is rendkívül sokat javít a hangulaton.

Korábban: