Vágólapra másolva!
Az RCD Espanyol anyagi gondokkal küzd, és éppen ezért évről-évre kénytelen eladni legjobb futballistáit. Az előző szezonban is több saját nevelésű labdarúgó hagyta el a klubot, és ez a folyamat tovább folytatódott, hiszen a napokban a válogatottba is bekerült középpályás, Sergio az RC Deportivóba igazolt - "potom" tízmillió fontért.

Sergio Mendietával is fel-
vette a harcot

Meglehetősen jól futballozott a tartalékok között, hiszen 36 meccsen négy alkalommal volt eredményes, sőt, a nagycsapatban is pályára léphetett a Leganés elleni kupameccsen. Ezt azonban nem követte jó folytatás, egészen az 1997-98-as bajnokságig a B csapatban maradt, ahol azonban szinte kihagyhatatlan volt. A pontvadászat vége felé aztán felhívták a nagyok közé, és 1998. április 12-én a CD Tenerife elleni bajnokin bemutatkozhatott a Primera Divisiónban. Két héttel később pedig megszerezte élete első élvonalbeli találatát, éppen az FC Barcelona ellen.

Nem véletlen, hogy 1998 nyarán profiszerződést kínáltak a számára, és azóta szinte kihagyhatatlan az Espanyol együtteséből. A gólszerzéssel azonban hadilábon állt, hiszen az elmúlt két pontvadászatban egyszer sem volt eredményes. A legutóbbi bajnokságban viszont négy alkalommal vette be az ellenfelek hálóját, egyetlen mérkőzést sem hagyott ki, és márciusban a válogatottban is bemutatkozhatott.