Vágólapra másolva!
A hét végén a belga bajnokság is megkezdődött, és a rajtot a legjobban a Germinal Beerschot együttese kapta el. Az antwerpi együttes a La Louviere ellen 8–2-re diadalmaskodott, és a találatok felét egy futballista szerezte: Dirk Huysmans, aki így most egy mérkőzésen annyi gólhoz adta a nevét, mint a teljes 2000/2001-es bajnokságban.

Dirk HuysmansA támadó 1973. szeptember 3-án látta meg a napvilágot, és nem volt még egészen húszesztendős, amikor az SK Lierse színeiben bemutatkozott a belga élvonalban. A cserejátékos státuszától egészen 1996-ig nem tudott szabadulni, az 1996/97-es idényben viszont végre beverekedte magát a gárdába, 31 találkozón lépett pályára, és ötször volt eredményes, amivel bajnoki címhez segítette klubját.

A következő szezont már a nagycsapatnak számító Standard Liége-ben kezdte, ahol azonban kevesebbet játszott, igaz, azért ott is betalált ötször. 1998 nyarán visszatért Lierse-be, és pályafutása legjobb idényét produkálta, hiszen 12 alkalommal volt eredményes. Ekkor kapta becenevét is (a Maszk), mivel orrtörése miatt hetekig egy arcvédőben futballozott. Jó formáját azonban nem tudta átmenteni, a következő pontvadászatban mindössze 12 alkalommal lépett pályára, és teljesen kiszorult a Lierse csapatából.

Tavaly nyáron ezért a Germinal Beerschotba igazolt, ahol Lendvai Miklós csapattársaként négy gólig jutott - igaz, akkoriban inkább középpályásként számított rá edzője. Az új idényben visszatért a támadósorba, és a La Louviere ellen rögtön egy "gólpókerrel" nyitott.

Korábban:
2001. augusztus 12., a nap játékosa: Vratislav Lokvenc (Kaiserslautern)