Vágólapra másolva!

A Ferencvárost búcsúztató Hajduk Split a Bajnokok Ligája selejtezőjének következő fordulójában legyőzte ugyan hazai pályán 1-0-ra az RCD Mallorcát, ám a győzelemnek súlyos ára volt: két horvát futballista is piros lapot kapott, és így nem játszhatnak a visszavágón, másrészt pedig a csapatkapitány, Igor Stimac is elveszítette a fejét, és a lefújást követően az öltőzőfolyosón behúzott egyet a spanyolok csatárának, Carlosnak.

Legalábbis a RCD Mallorca illetékesei ezt állították, és az ügy bekerült a játékvezetői jelentésbe is. Eszerint Stimac eredetileg nem Carlost akarta megütni, hanem a spanyolok csapatorvosát, de rosszul célzott, és így a támadót találta telibe. Az ügy az UEFA elé került, és az európai szövetség meglehetősen súlyos ítéletet hozott: Stimacot hat európai kupamérkőzésről eltiltotta, ráadásul ötezer dolláros büntetést is kiszabott a splitiekre. A Hajduknak tehát nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja őrizni az előnyét a visszavágón...

Korábban: