Vágólapra másolva!

Érdekes párharc várható vasárnap az Újpest és az MTK között. Az Újpestben nincs sérült, ennek ellenére Pető Zoltán és Erős Károly nem játszhat, hiszen az MTK-tól csak kölcsönbe érkeztek. A vendégeket a piros lapok tizedelik, most Komlósi és Szmiljanics figyelheti a lelátóról az eseményeket.

Egyre inkább érdemes odafigyelni a Haladás együttesére, hiszen a csapat jelenleg a negyedik helyen áll és ez a bravúros kezdés komoly reményekre jogosít(hat)ja fel a szombathelyi szurkolókat. A klub egyébként éppen jubilál, hiszen az első osztályban ötvenedik idényét kezdte meg. A csapat 1936-ban mutatkozott be az élvonalban, ahonnan eddig tizenegyszer esett ki, a legutóbb éppen tavaly ősszel, majd nyolc hónap elteltével visszaverekedte magát a legjobbak közé. A "brazilgyár" tavalyi légiósai közül csupán Flavio Pim és Leandro maradt meg hírmondónak, de érkezett Suriel, Arnon, Fred és Japa. Az kétségtelen, hogy nem a legjobb szambaművészek igazoltak Szombathelyre, de úgy tűnik, még ők is jobbak hazai vetélytársaiknál. Legalábbis a Dunaferr elleni bemutatkozásukkor ez derült ki. Japa és Fred egyaránt remekül játszott, utóbbi okos gólt szerzett. Így aztán a kettő-nullás siker csupán annak meglepő, aki nem látta a mérkőzést. A Debrecen ellen a sérült Flavio Pim és Somfalvi nem léphet pályára, Tóth Péter viszont letöltötte büntetését. A vendégeknél egyetlen hiányzó van, a dopping miatt eltiltott Kerekes, aki leghamarabb szeptemberben térhet vissza. Úgy véljük, a Haladás éppen egy góllövő csatárral lesz jobb...


A Borsodi Liga 6. fordulójának további programja:

Szombat:
Haladás-Debrecen (19.00)
Kispest-ZTE (19.00)

Vasárnap:
Újpest-MTK (19.45)

Korábban:

Videoton - Vasas 3-2

Dunaferr - FTC 0-1