Vágólapra másolva!
Az európai bajnokságok közül a helvét pontvadászat kezdődött el a leghamarabb, hiszen Svájcban már a hetedik fordulónál tartanak a csapatok. Az eddigi eredmények ellentmondanak az előzetes várakozásoknak, hiszen a bajnokesélyesnek tartott FC Basel mindössze a kilencedik helyet foglalja el, míg az előző szezonban kis híján kiesett FC Zürich az élen áll.

Az FC Basel 25 millió márkás költségvetéssel vágott neki a bajnokságnak, azzal a nem titkolt céllal, hogy 1980 után ismét megszerzi a bajnoki címet. Ennek érdekében az elnök, René Jäggi nem sajnálta a pénzt új játékosokra, és svájci szinten sztárnak számító futballisták érkeztek a nyáron felújított St. Jakob-stadionba.

Murat Yakin és Patrick Zuberbühler stabil tagjai a helvét nemzeti tizenegynek, Scott Chipperfield az ausztrál válogatott erőssége, az argentin Cristian Giménez pedig gólkirályi címet szerzett az előző idényben. Ennek ellenére a szezon katasztrofálisan kezdődött, hiszen az FC Sion az első fordulóban 8-1-re verte a bázeli együttest. Ezt követően ugyan megszerezte első győzelmét a csapat, de a következőre egészen a legutóbbi fordulóig kellett várni. A Young Boys elleni diadal minden bizonnyal megmentette a trénert, Christian Grosst a menesztéstől, de könnyen lehet, hogy csak átmenetileg.

Az FC Zürich ezzel szemben menetel, annak ellenére, hogy legdrágább nyári igazolása, az argentin Francisco Guerrero még egyetlen találkozón sem lépett pályára. Az Independientétől klubrekordnak számító nyolcmillió márkáért megvett futballista ugyanis még mindig nem kapta meg a játékengedélyét a svájci szövetségtől. Igaz, ha végre megérkeznek a szükséges papírok, akkor sem lesz könnyű bekerülnie a kezdő csapatba, mert a gárda másik két támadója, Sebastian Chassot és a grúz Mihail Kavelasvili kiváló formában van. Utóbbi hét forduló alatt hétszer volt eredményes, és ezzel vezeti a góllövőlistát.