Vágólapra másolva!
Sima meccsen nyerte meg az Olasz Szuperkupát az AS Roma a Fiorentina ellen.

Batistuta és Totti fogja közre a kupát, fönt Cafu, lent Zebina kuksol

Vasárnap este a picit több mint hatvanezer római néző már kevéssel a kezdés után elégedetten dőlhetett hátra: a francia Vincent Candela óriási gólt ragasztott a Fior hálójába. A nyáron erkölcsileg és anyagilag szétesett lilák a meccs előtti napokban "szakmailag" is megrogytak, többen megsérültek a kezdőből. Bezzeg Fabio Capello Rómája!

Hidetosi Nakatától megvált ugyan az arany-bordó alakulat, jött viszont Diego Fuser, kezdett is, akárcsak a kapuban az Atalantától érkezett Ivan Pelizzoli. A gól után volt még két helyzete az ex-firenzei Gabriel Batistutának és egy Candelának, aztán kicsit feljavult a Fior. Ám szünet után Capello fiai helyre tették az ellent, Vicenzo Montella Francesco Totti hosszú labdáját vágta be, majd utóbbi maga is bevette Giuseppe Taglialatela hálóját.

Totti egyébként kiemelkedett a mezőnyből, rossz belegondolni (legalábbis az ellenlábasoknak) mi lesz, ha Batistuta, Delvecchio és Montella is formába lendül.

Olasz Szuperkupa-döntő:
AS Roma - Fiorentina 3-0 (1-0)
Roma, Stadio Olimpico, 61 050 néző, vezette: di Genova
Roma: Pelizzoli - Zebina, Samuel, Zago - Fuser (Guigou, 66.), Tommasi, Assuncao (Balbo, 79.), Candela - Totti - Batistuta, Montella (Delvecchio, 61.)
Fiorentina: Taglialatela - Di Livio, Adani, Pierini, Moretti - Rossi, Baronio (Tarozzi, 67.) - Morfeo, Cois (Amaral, 61.), Chiesa - Nuno Gomes (Gonzalez, 80.)
gól: Candela (6.), Montella (55.), Totti (82.)

Korábban: