Vágólapra másolva!
Ki állítja meg Varga Zoltánt? Talán a győri szurkolók, akik már a harmadik forduló óta tüntetésre készülnek ellene.

Varga Zoltán gyorsan és hatékonyan dolgozik: nem egészen két hónap alatt sikerült szétvernie a tavalyi bajnokság negyedik helyezett csapatát. Persze nincs ebben semmi meglepő, hiszen még sehol sem töltötte ki a szerződését: korábban a Ferencvárostól, a Kispesttől, a Dunaferrtől és Diósgyőrből is idejekorán kénytelen volt távozni. Attól függően, hol mennyi idő alatt telt be feletteseinél a pohár.

Valószínűleg az ETO új tulajdonosai sem a mostani eredménytelenséggel számoltak, amikor szerződtették Vargát, vásárolták meg és tartották együtt (jórészt) a tavalyi gárdát. Erre jött ez az arculcsapással felérő hat forduló. Varga Zoltán Sopronban megcsinálta győri színekhez fűződő első botrányát: nem jelent meg a sajtótájékoztatón. Az ETO jelen lévő képviselői sem tudták elérni, hogy eleget tegyen a kötelezettségének. Akkor azzal indokolta a döntését: a sebhelyes arcát ne fotózzák... Aztán hétfőn reggel ott ült az egyik legnézettebb televíziós műsor stúdiójában és ugyanazzal a hat öltéssel összevarrt és egyébként is mindig mosolytalan arccal nézett a kamerába.

Persze ez a teljesen vargás megnyilvánulás eltörpül azok mellett, amiket mondott a müncheni biztosítási szakemberből néhány éve magyar vezetőedzővé avanzsált "mester". Varga "rendcsinálásra" készül Győrött. Szerinte a játékosai csak akkor nyújtottak jó teljesítményt (Kispest, Újpest), amikor a többségi tulajdonos is ott ült a lelátón. Ekkora sületlenséget ritkán hall az ember, ráadásul a lilák elleni produkciót még véletlenül sem szabad ebbe a kategóriába sorolni, és Tarsoly Csaba a Debrecen elleni vergődést is végignézte, így könnyen megdőlt ez az állítás. Varga a 0–4 után a főtulajdonossal kíván értekezni és retorziókat tervez, mert szerinte kedvezőtlen külső hatások miatt ilyen a játékosai teljesítménye. Ezeket meg akarja szüntetni és folytatni kívánja a megkezdett munkát. Hogy ez milyen minőségű, arról az ETO utolsó előtti helye és a játéka árulkodik.

Ezek után nem lehet vitás, valószínű, már a héten meglesz Győrött is az aktuális Telek- és Tököli-ügy, csak még a résztvevőit nem tudjuk. Azért az kérdés, az ETO futballban kevésbé jártas új tulajdonosai hisznek-e az észérveknek és a jelenlegi eredménytelenségnek vagy továbbra is teljesítik Varga kéréseit. Eddig ugyanis bebizonyosodott, a kispesti 6–1-re nem lehet alapozni az ETO idei szereplését, hiszen az egyetlen győzelem mellett szinte csak kudarcok sorakoznak a neve mögött. Pedig a csapat Győri és Kenesei kivételével megegyezik a nyáron még Varga által is agyondicsért együttessel.

Igaz, Varga szerint jó úton jár a csapat. Sokak szerint inkább az NB I/B felé.