Vágólapra másolva!
Bernard Tapie, a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Olympique Marseille sportigazgatója a csapat további megerősítését tervezi.

TapieA nagy hagyományokkal rendelkező együttes csalódást keltően rajtolt az új szezonban, négy találkozón mindössze két pontot gyűjtött, s legutóbb, szombaton hazai pályán kapott ki a Troyes-tól. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a csapat nem rendelkezik megfelelő csatárokkal, amit bizonyít, hogy az OM eddig mindössze egy gólt szerzett.

Tapie tervei között első helyen a brazil Mario Jardel megszerzése áll. A Galatasaray játékosát már korábban szerződtetni akarta a sportigazgató, a tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. A legfrissebb hírek szerint azonban most van esély a megállapodásra. Az is elképzelhető, hogy hamarosan a dél-franciaországi klub játékosa lesz a francia válogatott Youri Djorkaeff (Kaiserslautern), vagy a német Oliver Bierhoff (AC Milan). "Komoly hátrányban vagyunk támadók tekintetében. Hamarosan két
csatárt szerződtetek" - jelentette ki Tapie.

Az új játékosok érkezése újabb anyagi terhet jelent a Marseille-nek, amely várhatóan kénytelen lesz egy időre megválni néhány szerződésben álló futballistájától. Az elképzelések szerint a brazil Dillt a svájci Servette-nek, honfitársát, Fernandaót egy spanyol klubnak adják kölcsön.

Tapie egyúttal a szakmai stábot is erősíteni szeretné, így várhatóan Claude Puelt, az AS Monaco korábbi trénerét hozza a vezetőedző Jose Anigo mellé. "Anigo remek munkát végez, de ezen a szinten talán nem rendelkezik elegendő tapasztalattal" - mondta Tapie. "Elképzelhető, hogy létrehozunk egy technikai igazgatói posztot. Claude Puel alkalmas lenne annak betöltésére."

Korábban: