Vágólapra másolva!
Nem kellett sok idő a Real Madridnak ahhoz, hogy megszerezze első trófeáját az idényben, hiszen a spanyol Szuperkupa döntőjének visszavágóján 3-0-ra verte a Real Zaragozát, köszönhetően Raúl mesterhármasának. A kupagyőzelem mindenképpen jól jött a csapatnak, amely a felkészülési időszakban nem villogott, azonban a nagy kérdésre továbbra sem kaptunk választ: sikerül-e megtalálni Zinedine Zidane helyét a csapaton belül?

Raul
Raúl, a Real kincse

Ennek eredményeképpen csak kevés alkalommal kerültek veszélybe a kapuk, különösen, hogy a Realban Zidane megint nem villogott. A francia középpályás az első játékrészben ugyan adott egy-két jó labdát, de többnyire nem is ő irányította a gárdát, hanem Luis Figo. A portugál a 16. percben mesterien passzolt Raúlhoz, a támadó értékesítette is a helyzetet, ám a játékvezető a zaragozaiak tiltakozására érvénytelenítette a találatot, mivel már korábban belefújt az akcióba.

Húsz perccel a lefújás előtt a portugál szögletét Fernando Hierro fejelte kapura, és a gólvonal előtt ólálkodó Raúl a hálóba csúsztatta a labdát. Egy percre rá Vicente del Bosque lecserélte Zidane-t, és érdekes módon legnagyobb sztárja nélkül a Real jobban kezdett el futballozni, Raúl újabb két gólt ért el. Előbb Figo beadását pörgette csodaszép mozdulattal a hálóba, majd pedig a Sávio lövése után a kapusró kipattanó labdát pofozta a kapuba. A díjtátadásnál természetesen Zidane kapta a legnagyobb ovációt a szurkolóktól, de Vicente del Bosque egyelőre még nem tud ennyire örülni a francia középpályásnak.

Real Madrid - Real Zaragoza 3-0 (0-0)
Madrid, Santiago Bernabéu-stadion, 80 000 néző, vezette: Itturalde González.
Real Madrid: Casillas - Míchel Salgado, Hierro, Karanka, Roberto Carlos (Solari 84.) - Figo, Flávio Conceicao, Zidane (Sávio 71.), Makelele - Morientes (Guti 66.), Raúl. Edző: Del Bosque.
Real Zaragoza: Lainez - Sundgren, Aguado, Paco, Esquerdinha - José Ignácio, Acuna, Martín Vellisca (Juanele 80.), Aragón (Yordi 73.) - Galletti (Cuartero 79.), Jamelli. Edző: Rojo.
Gól: Raúl (70., 82., 90.).

Korábban: