Vágólapra másolva!
Hétfőn este lejátszották a Premier League harmadik fordulójának utolsó mérkőzését, amelyen a két százszázalékos teljesítménnyel álló gárda, a Bolton Wanderers és a Liverpool találkozott. A meccs után már csak egy együttes mondhatja el magáról, hogy minden találkozóját megnyerte, de hatalmas meglepetésre ez nem a 'Pool, hanem az újonc Bolton.

Fotó: Reuters
A bikaerős 'Pool (b-j: Barmby, Redknapp, Heskey) sem bírt az újonccal
Boltont
Liverpool

A Vörösök mestere, Gérard Houllier szokásától eltérően nem változtatott sokat a kezdő tizenegyen a Bayern elleni Szuperkupa-győzelemhez képest, mindössze annyi történt, hogy bekerült a csapatba Danny Murphy és Robbie Fowler is. Főleg utóbbitól vártak nagyon sokat a Liverpool fanatikusai, hiszen benne nem kis bizonyítási kényszer dolgozott azt követően, hogy két hete kitették a keretből. Az első percekben azonban a vendégek nem nagyon tudtak helyzetbe kerülni, sőt, egy szögletet követően a Bolton szerzett vezetést. A hazaiak a sarokrúgásnál olyan könnyeddséggel mutattak be egy variációt, mintha csak edzésen lettek volna: egy kisszöglet után Ricardo Gardner emelt át a hosszú oldalra, ott Kevin Nolan visszafejelte a labdát, amit Michael Rickets bólintott a hálóba. A bekapott gól után rákapcsolt a Liverpool, és csak a bírón múlott, hogy nem kapott tizenegyest. Az egyedül kiugró Fowlert ugyanis a Bolton hálóőre, a finn Jussi Jaaskalainen egyértelműen buktatta, de Graeme Poll a büntető helyett kifelé ítélt szabadrúgást, Fowlernek pedig sárga lapot adott. Amikor a második félidő elején Fowler egy elhibázhatatlannak tűnő helyzetet adott ki, látszott: ez nem az ő napja, és Houllier le is cserélte csapatkapitányát. Ez jó húzásnak bizonyult, mert a helyére beállt Emile Heskey gyorsan ki is egyenlített, és később is sokat veszélyeztette a hazaiak kapuját. Michael Owenről ez nem volt elmondható, mert őt a Bolton veterán izlandi védője, a 38 éves Gudni Bergsson levette a pályáról.

Úgy tűnt, a találkozó döntetlennel zárulhat, ami remek eredmény lett volna az újonc számára, ám a Bolton nem elégedett meg ennyivel. A hazaiak támadója, Dean Holdsworth az utolsó percben bal oldalról lövésre szánta el magát, és lökete a meglepett liverpooli kapus, Sander Westerveld hasa alatt a hálóban kötött ki. A 2-1-es Bolton-győzelem azt jelenti, hogy a Premier League -ben három forduló után az újonc áll az első helyen, maximális pontszámmal.

Korábban: