Társoldalunk:

Budapesti pályasirató

Félő, hogy tovább csökken a magánkézben, egyesületi vagy cégtulajdonban lévő sportingatlanok száma, mert fenntartóik úgy ítélhetik meg, hogy akkor járnak jól, ha eladják őket. Az állami tulajdonúakat bizonyos fokig védi a törvény, Budapesten a fővárosi önkormányzat kezében lévőket is nehéz eladni.

A Budapesti Labdarúgó Szövetség a napokban megkongatta a vészharangot, hogy tíz év alatt eltűnt a fővárosi futballpályák 40 százaléka. "Ezzel a megállapítással nem lehet vitatkozni, valóban aggasztó a helyzet" - mondta erre Szabó István, a fővárosi önkormányzat sport ügyosztályának vezetője. Jóllehet pontosan még nem is tudni, hogy miről beszélünk, mert egyelőre nincs precíz kimutatás a fővárosi sportlétesítményekről. "Éveken át nem volt kielégítő adatszolgáltatás - folytatta Szabó István -, ebben az évben kezdtük el az információk mindenre kiterjedő gyűjtését. Tavaszra lesz pontos képünk arról, hogy hány és milyen sportingatlan található Budapesten."

De hogy mennyi tűnt el, arra akkor is csak következtetni lehet, s az ügyosztály vezetője szerint elkeserítően nagy számot kapnánk. "Azt hiszem, a kilencvenes években a sporté volt a legnagyobb vagyonvesztés." 1996 óta törvény írja elő, hogy az ingyen magánkézbe került, volt állami tulajdonú sportingatlanokat 15 évig nem lehet eladni vagy más célra használni. Ezek szerint a sport vagyonvesztése 1990 és 1996 között volt igazán nagy, de még ma sem állt meg.

"A magánkézben levő - ez lehet akár egyesületi vagy cégtulajdon - létesítmények eladását nem tudjuk megakadályozni. A Fővárosi Önkormányzathoz tartozókat már korábban a korlátozott forgalmi értékű vagyonkörbe helyeztük, vagyis ezek értékesítése igen nehéz, több fórum jóváhagyása szükséges hozzá" - mondta Szabó. "Célunk, hogy ezek a létesítmények fennmaradjanak, például úgy, hogy a bérlő nem fizet bérleti díjat, de üzemelteti a létesítményt. Van persze eset, amikor el kell adnunk egy ingatlant, példa erre a Csőszer-pálya, amelyből útépítés miatt ki kellett vágni egy darabot, és az egész sporttelep átalakítása rengetegbe került volna. Viszont szabályoztuk, hogy a bevétel ilyen esetben is csak sportingatlan fejlesztésére fordítható. A Csőszer-pályáért kapott 118 milliót a Margitszigeti Atlétikai Centrum téliesítésére fordítjuk."

Az állami tulajdonú sportingatlanokat a sporttörvény rendelkezése szerint lényegében csak a miniszter egyetértésével lehet értékesíteni. Szóval, a legnagyobb veszély a magánkézben lévő - Szabó szerint ez a többség -, de az 1996-os törvényi szabályozás alá nem tartozó létesítmények eladása. "Ma is látjuk, hogy ilyeneket hirdetnek meg eladásra" - magyarázta az ügyosztályvezető. "Igaz, hogy törvénnyel talán bajos lenne megtiltani a magántulajdon értékesítését, de az Európai Unióban bevett gyakorlat, hogy az állam hozzájárul a létesítmény fenntartásához és fejlesztéséhez. Így a tulajdonosnak nem annyira érdeke az értékesítés."

Ha meggondoljuk, nálunk a stadionrekonstrukciós program vállalta ezt az állami szerepet. "Valóban ilyesfajta ez a program - mondta Szabó -, bár azt hiszem, igaza volt Joseph Blatter FIFA-elnöknek, vagyis szerencsésebb lett volna ezt a pénzt nem az NB I-es és NB I/B-s profi csapatok stadionjaira, hanem az utánpótlás-nevelést szolgáló pályák fejlesztésére fordítani. Mert szerintem a magyar focinak jelene nemigen van, de hogy jövője legyen, arról most kellene gondoskodni."

Kósa Tamás

Korábban:

Stadion-rekonstrukció az Eb-pályázat jegyében