Vágólapra másolva!
Az olasz válogatott szerdán nem játszik ugyan világbajnoki selejtezőt, de a squadra azzurra azért így is pályára fog lépni, ellenfele pedig Marokkó lesz. Giovanni Trapattoni a litvánok elleni kerethez képest két új játékost hívott be, akik közül a Brescia fiatal védőjének, Daniele Bonerának nevezése számított a legnagyobb meglepetésnek

Fotó: Bresciacalcio.it
Óriási lehetőség a 20 éves hátvédnek
Bresciában

A következő fordulóban megint kezdő ember volt, de ezután öt mérkőzést kihagyott. Legközelebb a Juventus ellen szerepelt a gárdában, majd a 13. forduló után sorozatban 28 találkozón volt kezdő ember, és hogy nem játszott rosszul, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szezon folyamán mindössze egyetlen egyszer kapott hatosnál rosszabb osztályzatot.

A jelenlegi szezon első mérkőzésén, az AC Milan ellen is kiválóan futballozott, de ennek ellenére hatalmas szenzációt jelentett, hogy Trapattoni behívta őt a keretbe. A hírt még maga Bonera sem nagyon akarta elhinni. "Nehéz kifejezni, hogy mit érzek, ezek a pillanatok hihetetlenek a számomra" - nyilatkozta a fiatal védő.

Korábban: