Vágólapra másolva!
Keszei Ferenc a Haladás-S'Oliver vezetőedzője pápai kollégája, Verebes József társaságában több napos grazi "tanulmányi úton" vett részt.

A szakmai munkába történő betekintés mellett a két trénernek lehetősége nyílt vendéglátó klub, jelen esetben a Bajnokok Ligáját is megjárt Sturm Graz gazdasági működését szemlézni.

Keszeit azonban elsősorban természetesen maga a játék érdekelte, sőt kíváncsiságának okát meg is indokolta, hiszen mint elmondta a hatékonyabb idegenbeli szereplést elősegítvén kemény védekezésből indított kontrajáték kidolgozását tervezi, amelyet köztudottan évek óta előszeretettel alkalmaz a Sturm.

Az ausztriai útról hazatérvén az UEFA által elkészített kérdéssorra kell válaszolniuk a trénereknek, majd a tapasztalatokat megosztván egy-egy előadást is tartaniuk kell.

Az SV Ried otthonában 2-2-es döntetlent ért el a Sturm Graz a tizedik fordulóban. A vendégcsapatban Korsós György kezdő volt, Szabics Imre a 77. percben lépett pályára. A Sturm a második helyen áll a szintén húsz pontos Tirol Innsbruck mögött.

Unger Tamás