Vágólapra másolva!
Szurgent Lajos, a Kispest-Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője az Újpesttől szombaton elszenvedett 7-2-es vereség után vasárnap felajánlotta lemondását, amit a futballklubot működtető kft. vezetése elfogadott. Utódjával várhatóan hétfőn születik megállapodás.

"Szurgent Lajos úgy érezte, hogy nem tudja megfelelően motiválni a játékosokat, ezért ő javasolta, hogy változtassunk" - mondta Koncz László, a klub egyik tulajdonosa. "A vártnál gyengébb szereplésért természetesen a játékosokat is komoly felelősség terheli, őket azonban nem lehet szezon közben csak úgy elküldeni. Bízunk benne, hogy az új szakvezető segítségével sikerül kilábalnunk a hullámvölgyből. Szurgentre továbbra is számítunk az egyesületnél, kedden tárgyalunk vele a folytatásról. Elképzelhető, hogy a junior csapat irányítását bízzuk rá."

Koncz az új edző nevét egyelőre nem akarta elárulni, csak annyit mondott: ha minden a tervek szerint alakul, akkor hétfőn már aláírják vele a szerződést. A Kispest 8 forduló után 7 ponttal a 10. helyen áll, mindössze egy ponttal előzi meg a kieső pozícióban lévő, 11. Győri ETO-t.